Szuper Levente távozik
- 2009.06.25. 11:47
- FehervárAV19
Bár legutóbb honlapunkon arról számoltunk be, hogy rövidesen új játékosok érkezéséről adnak hírt klubunk vezetői, most mégis egy távozóról kell szólnunk: Szuper Levente a következő szezonban nem az Alba Volán 19 csapatát erősíti.
Az ezzel kapcsolatos hivatalos sajtótájékoztatóra csak hétfőn kerül sor, s ahogy e honlapon olvasóink megszokhatták, mi csak akkor számolunk be a fejleményekről, ha valóban pontot tettek a felek az ügy végére, ám ezúttal már-már biztosra vehető Levente távozása, amiről a Nemzeti sport online és a jegkorong.blog.hu is beszámol.
A válogatott kapus új csapatáról egyelőre nincsenek információk, csak annyi bizonyos, hogy Európában marad.
Ez persze újabb feladatot ró a Volán vezetőire, lévén új hálóőr után kell nézni, miután a legutóbbi sajtótájékoztatón is téma volt: Hetényi Zoltán, Becze Zoltán és Bálizs Bence mellett egy negyedik portásra is szükség van, s az akkor, a sajtó munkatársainak kiadott bő keretben Szuper Levente neve is szerepet – vagy helyette egy kérdőjeles külföldi, név nélkül.
Úgy tűnik tehát, hogy utóbbi variáció realizálódik, amit Ocskay Gábor szakosztály-igazgató is megerősített az NSO-nak:
- Az évadot valószínűleg a három magyar kapussal kezdjük el, az első meccseken Hetényi Zoli véd, aztán meglátjuk. Új vezetőedzőnk, Jarmo Tolvanen ajánlott már Finnországból utódjelöltet, Énekes Lajos pedig Franciaországból, őket jobban megnézzük. A gond az, hogy így négypontos játékost kellene szerződtetünk, hiszen Magyarországról nem nagyon tudnánk kapust igazolni, ami az EBEL játékospontrendszere miatt bonyolítja a helyzetet.

Természetesen Szuper Levente további pályafutásához további sok sikert kívánunk.
AG
AG