Székesfehérvárra igazolt Dylan Busenius

  • 2019.05.04. 14:00
  • Fehérvárav19

A kanadai védő Székesfehérváron kezdi európai pályafutását.

A 26 éves Dylan Busenius az utóbbi öt szezonban a University of Calgary csapatát erősítette a USportsban. A hátvéd a 2018/19-es szezonban 27 mérkőzésen lépett jégre, ahol két gólt és 16 gólpasszt szerzett, és csapatával az utóbbi három évben a rájátszásba is bejutottak.

Dylan Busineus így nyilatkozott a szerződése aláírása után: „Azért döntöttem úgy, hogy Székesfehérvárra igazolok, mert az EBEL egy kiváló liga, a Fehérvár AV19 pedig egy kiváló csapat nagyon jó játékosokkal. Mindenképpen olyan együtteshez akartam csatlakozni, akik igazi csapatként akarnak sikereket elérni, és bejutni a playoffba. Sok igazán erős alakulat tagja voltam már az évek során, és mindig az volt a legfontosabb számomra, hogy olyan környezetben legyek, ami éhes a győzelemre. Másik fontos tényező volt a választásomban, hogy ez a közösség mennyire szenvedélyes maga a sportág és a csapat iránt, így izgatottan várom, hogy én is tagja legyek ennek a társaságnak.” Ezt követően a játékos tovább beszélt arról, mi volt az, ami meggyőzte abban, hogy a koronázóvárost válassza: „Amikor beszéltem Hannu Järvenpäävel és Szélig Viktorral, nagyon tetszett az, hogy mennyire eltökéltek a jövővel kapcsolatban, és abban, hogy ez az együttes minél jobb lehessen. Elmondták azt is, hogy nemcsak jó játékost, de jó embert is akarnak hozni, aki nyerni akar. Különösen elnyerte a tetszésem, hogy a csapat körüli stáb mennyire elhivatott abban, hogy az előre léphessen, és magas szinten szálljanak harcba nap, mint nap.”

A továbbiakban a védő az idei céljait elemezte: „Ez a szezon lesz az első, amit a tengerentúlon töltök, és az első, amit egy felnőtt ligában játszom, de nagyon izgatott és eltökélt vagyok, hogy minél jobban tudjak teljesíteni. Nem tudom még pontosan, hogy milyen szerepet fogok betölteni ennél a klubnál, de jelenleg csak arra koncentrálok, hogy minél jobban felkészüljek a szezonra, és jó formában érkezzek az augusztusi felkészülésre. Olyan szeretnék lenni, mint egy szivacs, és magamba szívjak minden tudást, ami elősegít abban, hogy jobb játékos legyek. Úgy érzem, ez nagyszerű lehetőség lesz nekem arra, erős ellenfelek ellen játszhassak. Van néhány ismerősöm a EBEL-ben, így sokat tudtam beszélni velük arról, hogy milyen is ez a liga. Örömmel hallottam, hogy mennyire nagy a küzdelem, és mennyire magas szintű jégkorongozók játszanak itt. Minden ismerősöm nagyon szeret az EBEL-ben játszani, és ez engem is nagyon izgatottá tett. Magyarországról azt hallottam, hogy sokan szeretik a jégkorongot, és igazán hangos és szenvedélyes szurkolóik vannak, akik gyakran kilátogatnak a meccsekre, és szeretik látni, ha a kedvenceik sikereket érnek el. Nagyon várom, hogy egy ilyen jó „hokiközösségben” játszhassak,” – majd hozzátette mennyire fontos számára az, hogy egyénileg minél többet tudjon hozzátenni a csapat sikereihez: „A következő idényben szeretném, teljesíteni mindazt, amit az edzői stáb kér tőlem. Ahogy már említettem, még nem tiszta, hogy milyen szerepet szánnak nekem, de kész akarok lenni mindenre, és a csapatomért küzdeni bármi áron. Szeretnék minél többet tanulni a játékostársaimtól, akik már több szezont eltöltöttek az Erste Bank Eishockey Ligában, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani, és minél több meccset nyerni.”

A védő kitért arra is, hogy miben lehet majd leginkább a csapata segítségére: „Az erősségem játékosként mindenképpen a korcsolyázás és az egyensúlyom megtartása. Hátvédként természetesen mindig az a legfontosabb, hogy jól fedezzem az oldalamat, de amint a korong kikerül a harmadunkból, szeretek én is fentebb mozdulni, és csatlakozni a támadáshoz. Úgy gondolom, hogy a másik erényem a passzolás, hiszen védőként fontos egy jó átadás a csatárok felé, amivel elindíthatnak egy támadást. Sokféle csapatban játszottam már, és rengeteg különböző szituációval találkoztam már, így elég magabiztosan állok majd bele az egyes helyzetekbe.”

„Még nem gondolkodtam azon sokat, hogy milyen mezszámban szeretnék játszani” – mondta Busineus arról, hogy milyen számmal láthatják majd a fehérvári drukkerek. „Egyértelműen függeni fog attól, hogy a nálam tapasztaltabb játékosok mit fognak viselni. Nincs egy kifejezetten olyan számom, amit minden évben viselek. Nagyjából minden csapatnál más volt. Szeretek olyan számokat választani, amit a kedvenc játékosaim és példaképeim viselnek. Évek óta nagy rajongója vagyok Roman Josinak és Mike Greennek, így talán az 59-est vagy az 52-est fogom választani. De a Calgaryban eltöltött éveim alatt a 44-es számot viseltem, így lehetséges, hogy annál maradok.

Csapatunk vezetőedzője, Hannu Järvenpää az alábbiakat mondta a játékosról: "Már 10 éve ismerem Dylan Buseniust. Négy jó évet tudhat maga mögött a Calgary egyetem csapatában. Rendkívül jól korcsolyázik, így bármilyen helyzetben megállja majd a helyét, és értékes tagja lesz a társaságnak."

A jelenlegi keret:

A Fehérvár AV19 csaapatában jelenleg érvényes szerződéssel rendelkezik a kapus Kornakker Dániel, valamint Szabó Dániel, Jonathan Harty, Stipsicz Bence, Szabó Bence, Harri Tikkanen és Michael Caruso, a támadók közül pedig Kóger Dániel, Szita Donát, Szabó Krisztián, Erdély Csanád, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Timotej Sille, Reisz Áron és Anze Kuralt. Mindemellett a 2019/20-as szezonban Székesfehérváron szerepel Scott Timmins, valamint Mikko Lehtonen és Andrew Yogan is. Az már korábban biztossá vált, hogy Hári János, Mac Carruth, valamint Zack Phillips sem kék-fehérben folytatja pályafutását, rajtuk kívül pedig jövőre Tero Koskiranta, Arttu Luttinen és Sofron István  sem lesz a Fehérvár AV19 játékosa.