Szavazzunk Nagy Gergőre!

  • 2009.01.30. 10:55
  • FehervárAV19

Villachi, salzburgi, klagenfurti és jesenicei ellenfeleket kapott Nagy Gergő, aki bekerült abba az ötösbe, amelyre szavazni lehet az EBEL hivatalos honlapján.

Az EBEL hivatalos honlapja ugyanis szavazást indított öt fiatal jégkorongozó között, s a mezőnyben ott találjuk az Alba Volán csatárát, Nagy Gergőt is. A szavazás január 29-én, az EBEL 52. fordulója előtt indult, s egészen február 8-án, 16 óráig tart. Voksolni az alábbi linken lehet:

http://cms.erstebankliga.at/b51f4eedef566d4bc15788495cbbd5d2.html


Reményeink szerint a "csatát" Nagy Gergő nyeri meg, ám erre valamennyi szurkolónk, szimpatizánsunk segítsége, szavazata szükséges!
A mezőny erős, vagy ha úgy tetszik, méltó ellenfeleket kapott Gergő.
Íme az öt játékos, akire szavazni lehet:
1. Stefan Bacher (EC VSV): A Villach játékosa 1989. július 4-én született, s Larry Huras csapatában ebben a szezonban 46 mérkőzésen kapott lehetőséget a bizonyításra, amelyen összesen egy pontot - egy gólpasszt - ért el a 19 éves játékos. Az előző szezonban szintén a Villach mezében 14 találkozón lépett jégre, ám pontot nem szerzett.
2. Stefan Geier (EC KAC): A klagenfurti játékos 1988. január 8-án született, s 51 mérkőzésen 3 gól és 7 gólpassz a mérlege, ezzel 10 pontnál jár. Plusz-mínusz mutatója viszont nem rossz: +13, s ezzel csapatában a hatodik legjobb +- mutatóval rendelkezik.
3. Thomas Höneckl (EC Red Bull Salzburg): Akárcsak Nagy Gergő, ő is 1989. október 10-én született, ám egyedüliként ebben a mezőnyben kapusként szerepel. 6 mérkőzésen 372 percet kapott edzőjétől a bizonyításra, s összesen 91.98 százalékos hatékonysággal védett.
4. Sabahudin Kovacevic (HK Acroni Jesenice): 1986. február 26-án született a jesenicei korongos, ezzel az öt játákos közül a legidősebbnek számít. Talán ennek is köszönhető, hogy az idei szezon valamennyi mérkőzésén szerephez jutott a szlovén együttesben, s 52 mérkőzésen 23 pontot gyűjtött: 9 gól, 14 assziszt a teljesítménye.
5. Nagy Gergő (Alba Volán SC): 1989. október 10-én látta meg a napvilágot csapatunk fiatal jégkorongozója, akit a kőkemény szezonban 47 mérkőzésen szerepeltetett Ted Sator vezetőedző. Gergő összesen 16 ponttal segítette ebben a bajnokságban a Volánt: 5 gól és 11 gólpassz jegyezhető fel a neve mellé.

A játékosokra a szavazást követően 15 perc múlva ismét lehet voksolni, tehát Nagy Gergőre egy nap egy szurkoló akár 96 alkalommal is kattinthat...