Svéd válogatott hátvéd a Volánban

  • 2009.08.03. 10:45
  • FehervárAV19
Az Alba Volán 19 örömmel tájékoztatja szurkolóit, hogy megállapodott a svéd Oscar Ackeströmmel és a finn Juha Alennel, így két minőségi hátvéddel bővült a csapat játékoskerete.
A 37 éves Oscar Ackeström a svéd élvonalbeli Frölunda Indians csapatának neveltje, 1990/91-ben kapta élete első profi szerződését. Nyolc találkozón vetették be, pontot nem ért el. A következő években a fiatal játékos nem tudott alapemberré válni, így 1996 nyarán klubot és országot is váltott: a finn SM-Liigába igazolt a Lukko Raumához. Itt sikerült az áttörés, a védelem oszlopává vált. A csapat színeiben két év alatt 95 mérkőzést játszott, ezeken 45 pontot ért el. Le is csapott rá az Ilves Tampere, akikkel az EHL-ben is részt vehetett. Bár nem igazán ment nemzetközi színtéren a Tamperének, Ackeström kitűnt az együttesből, hat mérkőzésen négy pontot termelve. Az Ilvesnél tovább fejlődött a hátvéd, az egyik legjobb svéd bekké vált. 1999 nyarán a HPK igazolta át, majd ősszel bekerült hazája válogatottjába is, éppen Finnország ellen debütált a nemzeti együttesben. A Hameenlinnával bronzérmesek lettek, de nem maradt a kötelékükben, hanem némi meglepetésre Németországba költözött, elfogadva a Hannover ajánlatát. Két szezonon keresztül erősítette őket, majd hazatért nevelőegyesületéhez a svéd Elitserienbe. Két idényt töltött itt, majd ismét külföld fele vette az irányt: a svájci Ambri-Piotta lett az új munkaadója. Jó teljesítménye dacára csak 13 meccsen viselte a patinás egyesület mezét, majd új állomáshely után nézett, így lett a Thurgau, a Lagnau és a Davos játékosa. 2006 nyarán visszatért a svéd élvonalba, és ott is játszott egészen 2008-ig, amikor ismét a Hannover játékosa lett. 2009 augusztusában pedig aláírta szerződését az Alba Volán 19-hez.
 
 
A 28 esztendős Juha Alen a svéd első osztályú Mora IK-ban játszott tavaly, előtte hosszú éveket töltött a finn élvonalban. Fiatalon kikerült Amerikába, játszott az NAHL-ben érdekelt Soo Indiansban, az NCAA-s Northern Michigan Universití csapatában és az AHL-ben szereplő Cincinnati Mighty Ducksban. 2004-ben visszatért Európába, elfogadva az Ilves Tampere szerződéstervezetét. 2006/2007-ben a Blues, egy év múlva a Lukko mezét viselte. Mától ő is az Alba Volán 19 hokisa.