Svéd, finn és tenegeren túli légiósok augusztusban

  • 2008.07.25. 09:32
  • FehervárAV19

Neveket ugyan még nem árult el Ocskay Gábor, de bizonyos, hogy Svédországból, Finnországból és a tengeren túlról is érkeznek légiósok Székesfehérvárra, hiszen több játékost már kiválasztottak a rengeteg jelöltből.

Konkrétumok ezzel kapcsolatban azonban augusztus elején várhatóak.
Hír még a kék-fehérek háza tájáról, hogy Kóger Dániel ügyében előrelépés történt, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is oldódott volna a játékos sorsa.
Kóger az előző szezonban a bajnok Salzburg játékosa volt, s a korongos szívesen maradt volna az osztrákoknál, ha azok EBEL-szerződést ajánlanak neki, s nem csak a farmcsapatukban játszhatna. A Salzburg vezetői azonban úgy ítélték meg, hogy a játékra inkább csak utóbbiban van esélye Kógernek, aki így már elfogadná az Alba Volán ajánlatát, hiszen a fehérváriak az osztrák ligában szerepeltetnék a játékost.
Kóger és a két klub végül megállapodott abban, hogy a csatár augusztus végéig Salzburgban készül, s ha addig meggyőzi az ottani szakmai stábot arról, hogy nélküle elképzelhetetlen az utóbbi két év EBEL-bajnoka, maradhat. Ha nem, akkor irány a Volán.

AG
www.sporthirado.hu