Stipsicz Bence továbbra is Székesfehérváron

  • 2021.04.30. 09:52
  • Fehérvárav19

A magyar válogatott hátvéd 1+1 éves megállapodást írt alá klubunkkal.

A 24 éves hátvéd - fiatal kora ellenére – négy világbajnokságon erősítette a magyar felnőtt válogatottat. Tagja volt a szentpétervári A-csoportos keretnek, valamint ott volt a kijevi és budapesti divízió I/A világbajnokságon is, ahogy a 2019-es, nur-szultáni megmérettetésen, ezen kívül a keret stabil tagjaként szerepelt a nottinghami olimpiai selejtező tornán is. A MAC Budapestben nevelkedett játékos a 2015/2016-os szezonban mutatkozott be a MOL Ligában, nevelőegyesületében 53 mérkőzésen lépett jégre. A 2016/2017-es szezont a legerősebb amerikai juniorligában, az USHL-ben töltötte, a Cedar Rapids RoughRiders csapatában 47 mérkőzésen 6 pontot szerzett. Az egy év tengerentúli kitérő után tért haza a Hydro Fehérvár AV19 együttesébe, a 2017/2018-as szezon óta 208 találkozón lépett jégre az osztrák bázisú bajnokságban, 68 pontot szerezve. 

„Nagyon jó lehetőséget látok itt Fehérváron ahhoz, hogy fejlődhessek” – mondta Stipsicz a szerződés aláírását követően. „Megkaptam a bizalmat az edzői stábtól, évről évre egyre nagyobb szerep hárul rám. A liga szintén egyre magasabb színvonalat képvisel, Magyarországon a legmagasabb szinten pedig itt tudok játszani. Szeretnék a következő évben még jobban játszani, még többet hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Úgy érzem, a sebességem fejlődött a legnagyobbat az itt töltött évek alatt, hiszen a liga rákényszeríti az embert arra, hogy gyorsan hozzon döntéseket. A sport mellett az egyetemen egy évem van hátra a mesterképzésből, ezt szeretném befejezni, a klub ebben is támogat, így a döntésemben ez is szerepet játszott. A következő szezonban, amelyben nagyon várom, hogy a szurkolók is visszatérhessenek, reméljük, hogy egy jobb évet tudunk zárni, hiszen a rájátszás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de ezen szeretnénk javítani!”

Szélig Viktor elmondta, az ambiciózus hátvéd fontos láncszeme a csapatnak. „Stipsicz Bence az egyik legjobb magyar hátvéd, az egyik legmobilabb. Fontos az, hogy olyan ambíciókkal rendelkezik, hogy magasabb szinten is szeretné kipróbálni magát, ez egy nagyon fontos dolog és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező egy vagy két évben is nagyon sokat tud segíteni a csapatunknak.”

A Hydro Fehérvár AV19 szerződéssel rendelkező játékosai a 2021/2022-es szezonra:

Kapus:

Kornakker Dániel

Hátvédek:

Szabó Bence, Paul Geiger, Tim Campbell, Horváth Milán (2022/2023), Stipsicz Bence (1+1 2022/2023)

Támadók:

Bartalis István (2023/2024), Hári János (2024/2025), Toni Kähkönen, Alexander Petan, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Terbócs István (2022/2023), Andrew Sarauer