"Sok ilyen alázatos és céltudatos gyerekre van szükség"

  • 2016.05.09. 20:06
  • Fehérvárav19
A Sport7főben a világbajnokság mellett Ifj. Ocskay Gáborról is beszélgettek a stúdió vendégei. Klubunk 19-esét május 22-én választják be hivatalosan a Hall of Fame-be.

A magyar válogatott szereplésén túl több magyar vonatkozású eseménye is lesz az oroszországi jégkorong-világbajnokságnak, amelyek közül kiemelkedik május 22., a zárónap, ekkor választják be hivatalosan posztumusz a nemzetközi szövetség Hírességek Csarnokába a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gábort.


Mint arról már korábban beszámoltunk, Ifj. Ocskay Gábor az első magyar játékos, aki bekerül a Hall of Fame-be. Pásztor Györgyöt sportvezetőként, míg Schell Lászlót játékvezetőként választották be az illusztris társaságba. Az egykori magyar jégkorongozó mellett olyan legendás hokisokat és edzőket választottak be, mint Peter Bondra, Szergej Fjodorov, Valerij Kamenszkij, Ville Peltonen, továbbá Pat Quinn és Ben Smith. A posztumusz járó Richard "Bibi" Torriani Díjat ifj. Ocskay Gábor édesapja és húga veszi át Moszkvában.
A Sport7főben egy megható kisfilmet vetített az M4 Sport, amelyben ifj. Ocskay Gábor érdemeinek méltatása mellett pályafutása legszebb pillanatait idézték fel.
A stúdióban társműsorvezetőként ülő Szécsi Zoltán, a vízilabda-válogatott korábbi kapusa is elérzékenyült a kisfilm után: „Ezt a díjat nem lehet különválasztani attól, hogy a magyar válogatott most az A-csoportban szerepel. Ennek Ocskay Gábor a kulcsfigurája volt. Ő az, aki meghalt azért a sportért, amit szeretett, ennél többet pedig nem kell mondani.


Ocskay Gábor a visszatekintés mellett Ifj. Ocskay Gábor, Kiscsicsó örökségére hívta fel a figyelmet: „Ez mindenféleképp a magyar hoki elismerése is. December közepén a nemzetközi szövetség elnöke felhívott és elmondta, hogy Gábor megkapja ezt a díjat a világbajnokság utolsó napján. Tudom, hogy mennyit tett ő azért, hogy a válogatott most itt szerepelhessen, az élet pedig hozta, amit hozott, és hogy sokat tett le a magyar hoki asztalára, de ő is sokat köszönhet a magyar jégkorongnak. Tudom, hogy most Rajz Attilával, a klubtársával nézik a meccseket és szorítanak a fiúknak.
A nagy fájdalom mellett azonban el kell mondani, hogy Gábor tragédiája után és a 2010-es évtől a nevével fémjelzett akadémián mára már 350 gyerek jégkorongozik olyan körülmények között – két fedett pályán – amit elképzelni sem tudtunk. Az a büszkeség, hogy a krakkói sikerben két fehérvári akadémista is részt vehetett. Azok a gyerekek, akik a tragédia idején 12-13 évesek voltak, tavaly a feljutást ünnepelték. Sok ilyen alázatos és céltudatos gyerekre van szükség a jövőben.
Tudom, hogy Gábor és csapattársai a kétezres évek elejétől közösen vívták ki a azt a szapporói sikert, ami lendületet adott, de a sportág még magasabbra törhet és holnap megszerezheti az első győzelmet a világbajnokságon.”