Sofron István hazatér

  • 2016.06.13. 14:23
  • Fehérvárav19

A magyar válogatott három legjobbjának egyike három év után tér vissza a Fehérvár AV19 csapatához.

Sofron István 1991 óta volt a székesfehérvári egyesület igazolt sportolója, ahol 2006-ban, még ifjúsági korú játékosként a felnőttek között is bemutatkozott. A következő évben már az EBEL-csapatban bizonyíthatott. Amellett, hogy 2010-ben a liga szeptember hónap legjobb fiatal játékosának választotta, a 2012/2013-as szezonban 56 mérkőzésen szerzett 34 góljával (34 gól, 25 assziszt, azaz összesen 59 pont) a az osztrák jégkorongliga alap- és középszakaszának gólkirálya lett. A támadó idén kezdi meg tizedik felnőtt válogatott szezonját, a nemzeti együttes tagjaként 2011-ben a divízió I/A világbajnokság legjobb csatárának választották, míg 2016-ban Szentpéterváron az elit világbajnokság három legjobb magyar játékosának egyike volt.

Három évvel ezelőtt igazolt a DEL-ben szereplő Krefeld Pinguine csapatába, ahonnan 2016 januárjában került az EBEL-résztvevő Klagenfurt együtteséhez.

A támadó 1+1 éves megállapodást kötött a Fehérvár AV19 csapatával.

Ocskay Gábor, a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgazója a hír kapcsán elmondta, mind a csapat, mind pedig a klubvezetés pozitívan tekint az új szezon elé: "A menedzsment nagyon sokat dolgozott ezen az ügyön és a nevükben is mondhatom, nagyon örülünk annak, hogy egy saját nevelésű válogatott alapember hazatér. Reméljük, hogy ezzel sokat segítünk az új vezetőedzőnek a keret erősítésében. Nagyon szeretnénk a szurkolók, a városvezetés és a szponzorok elé egy olyan csapatot tenni, ami  mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a saját közönségét és emellett kiemelkedően teljesítsen. A kiemelkedő teljesítmény természetesen nem EBEL-döntőt jelent, de az elmúlt évi csorbát mind a vezetésnek, mind pedig az új csapatnak meg kell próbálni kiköszörülni. Hajrá, Fehérvár!"

Sofron István így nyilatkozott a szerződéskötés után: „Mindenképpen haza szerettem volna térni. Sok oka van ennek, de az egyik fő ok az, hogy itt nőttem fel, sokat kaptam a várostól és a csapattól és itt lettem az a játékos, aki vagyok. Emellett jó bajnokságban szerepel a csapat, és a szerep, amit szánnak nekem és a játéklehetőség szolgálja a legjobban a fejlődésemet. Emellett a családom is itt él. Szeretném, ha a fehérvári hoki minél magasabb szintre tudna lépni.”