Sikeres volt az online fórum

  • 2020.06.03. 21:26
  • Fehérvárav19

Több tucatnyi témában érkeztek kérdések klubunk első online fórumára, melyen Gál Péter Pál és Szélig Viktor válaszoltak a szurkolók kérdéseire. Az első adás sikeressége nyomán a klub a jövőben havonta-kéthavonta szervez ilyen, online eseményeket.

Elsőként a klubelnök a gazdasági helyzetet, a szponzorációs lehetőségeket érintő kérdésekre válaszolt. „Minden szponzorunknak elsősorban az emberi élet, másodsorban pedig a munkahelyek védelme volt a legfontosabb. Most jött el az ideje annak, hogy arra kérjük szponzorainkat, maradjanak mellettünk a következő időszakban. Reméljük, ez így is lesz. Nehéz megítélni, mennyiben változott meg a gazdasági helyzetünk, olyan jelzés azonban nem érkezett hozzánk, hogy valaki megköszönte volna az eddigieket és a jövőben nem támogat bennünket. Olyat viszont kaptunk, hogy lesznek, akik a következő időszakban is mellettünk maradnak. Polgármester Úr már több fórumon is említette ugyanakkor, hogy a sport, ezen belül is a jégkorong mellett is marad a város. A tavalyi költségvetésünk 70-80 százalékát szeretnénk összeszedni, és tervezzük új támogatók bevonását, valamint új lehetőségek megkeresését a támogatásra” – mondta Gál Péter Pál.

Szélig Viktor szintén több kérdésre válaszolva elmondta, tizenkét csapat adta le jelentkezését a következő szezonra, azonban anyagi okokra való hivatkozással később a Znojmo visszavonta a jelentkezését. A ljubljanai gárda jelezte, szívesen visszatérne a bajnokságba. „A megüresedett tizenkettedik helyre a szlovének újból érdekesek lehetnek a liga számára. Új csapatról van szó, már korábban jelezték, a régi klubtól nincs közük. Új jelentkezőként minden szempontot megvizsgálva döntenek arról, hogy alkalmasnak találják-e az együttest a részvételre, majd a klubok szavaznak a felvételről. Támogatnánk a Ljubljana visszatérését, egy szlovén csapat színesítené a ligát, a világbajnokságra felújított csarnokban játszanak, korábban is jó mérkőzéseket játszottunk ott.”

Számos érdeklődő kérdés érkezett a csapat következő évi keretével kapcsolatosan. Ezekre válaszolva Szélig Viktor foglalta össze a jelenlegi helyzetet. „A járványhelyzet súlyosabbra fordulásával a liga átigazolási stopot jelentett be, jelenleg ez július 1-ig tart, de akár ez még el is tolódhat. A csapat kialakítása folyamatban volt, voltak olyanok, akiknek kétéves szerződésük van, vannak olyanok, akik még a szezon vége előtt hosszabbítottak, így azt mondhatjuk a csapat magja már most rendelkezésre áll. Most lelassultak az események, a tapogatózó megbeszélések most nem jutnak el a szerződéskötés fázisába. Természetesen nézelődünk, de a nemzetközi jégkorongeseményeket figyelve látható, hogy a nemzetközi ligákban is ugyanez a helyzet. A transzferstop meghirdetése azt is jelenti, hogy nem kommunikálhatunk olyan játékosokról, akik az intézkedés előtt közvetlenül hosszabbították vagy kötötték meg szerződésüket” – mondta a klubvezető, aki hozzátette, a jelenlegi információk szerint a szezon októberben kezdődik, ennek megfelelően pedig várhatóan a felkészülés kezdete is csúszni fog.

A Fehérvári Titánok jövőjéről Gál Péter Pál elmondta, fontos a klub számára a projekt, azonban csak a megfelelő anyagi háttér megléte mellett folytatódhat a munka a magyar bajnokságban szereplő együttesnél. „Élő együttműködési megállapodásunk van a Győri ETO HC-val. Ebben az évben a Titánok összes hazai mérkőzését a tervek szerint már Győrben játssza majd terveink szerint. Az szerződésben foglalt anyagi feltételek teljesítésére klubunknak ugyanakkor égető szüksége van ahhoz, hogy életben tartsa ezt a csapatot, azonban a vírus kapcsán kialakult gazdasági helyzet a győri klubot sem kímélte. Folyamatban van egy egyeztetés a két klub között a jövőről. Azon vagyunk, hogy a Titán-projekt életben tudjon maradni, azonban a klub szempontjából elsődleges az osztrák bajnokságban szereplő csapat olyan szintű működtetése, amely a hosszú távú terveinknek megfelel” – tette hozzá a klubelnök.

A teljes online adás elérhető csapatunk YouTube csatornáján, a video leírásában részletes videotartalommal IDE KATTINTVA.