Sárpátki Tamás hosszabbított

  • 2019.04.09. 19:42
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 támadója 2011 óta szerepel Székesfehérváron, a korosztályos csapatok után 2014-ben mutatkozott be az EBEL-ben, ahol 210 mérkőzésnél jár. A gárda 88-asa jelenleg is a válogatott edzőtáborában készül a kazahsztáni divízió I/A világbajnokságra.

A 24 éves csíkszeredai születésű támadó 2011-ben érkezett a koronázóvárosba, és utánpótlás évei alatt két EBYSL bajnoki címet szerzett csapatával. Felnőtt szereplését a 2014-2015-ös szezonban kezdte, és azóta az EBEL-alakulat állandó tagjává nőtte ki magát, az elmúlt öt szezonban 210 meccsen szerepelt a Fehérvár AV19 együttesében. Az idei évadot 18 ponttal (4 gól, 14 assziszt) zárta. "Nagyon örülök, hogy Sárpátki Tamás jövőre is a csapat tagja lesz. Jó keze van, kiváló termettel rendelkezik és jól tudja használni a sebességét is.  Úgy érzem, rejlik benne még potenciál, jégen és jégen kívül is"  - mondta Hannu Järvenpää játékosunkról.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újabb két évet tölthetek majd el Székesfehérváron” – mondta Sárpátki Tamás a szerződés aláírását követően -, „mivel nagyon szeretek itt játszani és szeretem az itteni közeget. Jó bejönni az öltözőbe a csapattársakhoz, akikkel nap mint nap együtt edzek és jól érzem magam a pályán és pályán kívül is, a szurkolóink remek hangulatot varázsolnak a mérkőzésekre, végül, de nem utolsó sorban pedig szeretek Székesfehérváron élni. A csapatnak és a városnak köszönhetően itthon érzem magam a koronázóvárosban. Idén megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek és úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy a következő években is minimum a rájátszás lesz a célunk. Csapatként a negyeddöntőnél is messzebbre juthatunk, ebben pedig minél eredményesebben és hasznosabban szeretném segíteni a gárdát a következő két évben”  - zárta szavait a támadó.

A felnőtt válogatottban már 2014-ben bemutatkozó támadó tagja az idei kazahsztáni világbajnokságra készülő válogatott keretének, a csapat első felkészülési mérkőzésén pedig a a világbajnoki címvédő, Svédország elleni mérkőzésen is betalált.

A jelenlegi keret

A Fehérvár AV19 csaapatában jelenleg érvényes szerződéssel rendelkezik a kapus Kornakker Dániel, valamint Szabó Dániel, Jonathan Harty, Stipsicz Bence és Szabó Bence, a támadók közül pedig Kóger Dániel, Szita Donát, Szabó Krisztián, Erdély Csanád, Andrew Sarauer és Timotej Sille. Az már korábban biztossá vált, hogy Hári János, Mac Carruth, valamint Zack Phillips sem kék-fehérben folytatja pályafutását, rajtuk kívül pedig jövőre Tero Koskiranta és Arttu Luttinen sem lesz a Fehérvár AV19 játékosa.