
Rövidesen új játékosok a Volánnál
- 2009.06.23. 16:01
- FehervárAV19
Gőzerővel folynak a tárgyalások, s várhatóan egy-, másfél hét múlva újabb játékosok leigazolását jelentik be az Alba Volán 19 vezetői. A kulisszák mögötti eseményekbe pillantottunk be…
Finoman fogalmazva is nagy a csend, amióta hivatalossá vált a négy új szerzemény – Vas, Peterdi, Ladányi, Mihály – leigazolása, s már akkor szó volt újabb jégkorongozók – Kóger Dániel, Vas János és néhány, egyelőre meg nem nevezett külföldi – érkezéséről.
A hullámok viszont – elcsitultak.
Természetesen még rengeteg idő van a bajnoki rajtig, mi több, a jeges felkészülésig is, ennek ellenére a bajnoki szünetben a szurkolókat leginkább az érkezők-távozók kiléte foglalkoztatja.
Az átigazolási fejleményekről Elekes Szentágotai Blanka nemzetközi menedzser adott honlapunknak felvilágosítást.
- Hol tart a kiszemelt játékosok szerződtetésének folyamata?
- Dolgozunk gőzerővel, folynak a tárgyalások, de újabb fejleményekről most még nem tudok beszámolni. Ám ahogy konkrétumokkal szolgálhatunk, azonnal megosztjuk azt a szurkolókkal, érdeklődőkkel. Úgy is mondhatnám: tárgyalások vannak, hírek nincsenek…
- Éppen ezért érdekes, hogy Vas Mártonékat viszont „pillanatok alatt” leigazolta a Volán. Hogy hoznak tető alá egy-egy ilyen megállapodást, s most a konkrét példa miatt szorítkozzunk a magyar játékosokra?
- A magyar korongos szerződtetését Ocskay Gábor szakosztály-igazgató intézi. Kicsi ez a magyar hokivilág, így természetesen mindenki ismer mindenkit, Gábor is tudja a játékosok elérhetőségét, s a legelős megkeresés nyilván egy könnyed beszélgetésből áll.
- És a további egyeztetések?
- Az elején természetesen azt mérjük fel, hogy akar-e a játékos az Alba Volán 19-ben szerepelni, s ha pozitív a hozzáállás, akkor kap tőlünk egy ajánlatot. Amit aztán vagy elfogad, vagy nem, s innentől kezdve mehet az alkudozás, persze, az ésszerű keretek között.
- A fent említett játékosokkal könnyen dűlőre jutottak?
- Nem volt nagy huzavona. Ez már csak abból is látszik, hogy május végén, június elején bejelentettük a leigazolásukat, s hogy ez mekkora szó, jelzi: gyakran a bajnoki rajt előtti héten szerződtetünk valakit. Esetükben viszont a jeges edzés kezdetéig is volt két hónap.
- Nevek ugyan nem hangzottak el, de a klub újabb légiósok leigazolását is tervezi. Őket viszont már az új edzővel; Jarmo Tolvanennel személyesen nézik meg?
- A szakemberrel most is napi kapcsolatban vagyunk, semmi sem történik a klubnál, a játékoskeret kialakításánál a tudta nélkül, de tény: az a célunk, hogy előbb a magyar mag alakuljon ki a csapatnál, s utána tervezzük a külföldiek ide hozatalát.
AG