
Remek helytállás a Bukarest ellen
- 2008.09.12. 23:07
- FehervárAV19
Az Alba Volán fiatal farmcsapata nehezen lendült játékba, de a végén akár pontot is szerezhetett volna az elfáradó Steaua ellen a Mol Liga első fordulójában.
Alba Volán - Steaua Bukarest 2-3 (0-2, 1-1, 1-0)
Székesfehérvár, 300 néző, vezette: Babic, Abonyi, Wolf.
Alba Volán: Becze - Dósa, Reiter, Németh N., Somos B., Galsi, Kovács V., Rajz, Maklári, Meretei M., Horváth D., Hajós, Barabás, Balogh, Bedő, Fekti, Szűcs, Ozsváth, Farkas, Tóth A., Feil A. Vezetőedző: Kóger István.
Steaua Bukarest: Brul - Ghenea, Geru, Lusneac, Nicolescu, Lupascu, Kostandi, Timaru, Akymov, Tapu, Pisarenko, Pascaru, Krechak, Severson, Selea, Mihailescu. Vezetőedző: Aleksander Kulikov.
Kissé megilletődtten kezdett a Volán, és ezt ki is használta a rutinos, megannyi légióssal, román válogatottal, sőt egy ex-NHL-játékossal felálló Steaua: a 9. percben Pisarenko lőtte el Becze füle mellett a korongot. (0-1) A folytatásban kétszer is emberelőnybe kerültünk, de kimaradtak a lehetőségek. Sőt, az utolsó percben Timaru megduplázta az előnyt, egy Steaua-fór alatt. (0-2)
A második harmad kiegyenlített játékot hozott, és Geru góljával már-már eldőlni látszott a meccs. (0-3) Ám a fiatalok nem így gondolták. Fokozatosan felbátorodtak, és egyre többször tesztelték Brul éberségét. Timaru alattomos durvasága, 5 perc plusz végleges fegyelmije, illetve Severson kiállítása sportszerűtlen magatartásért is a Volán malmára hajtotta a vizet. Amikor a kettős előny alatt Brul kapus a lelátóra ütötte a pakkot, hosszú időre biztosítve volt az 5-3 elleni játékhelyzet. Sikerült is kihasználni, Barabás kettős emberelőnyben leadott lövése megtréfálta a kapust. (1-3)
A harmadik harmadban egyre inkább elfáradni látszott a Steaua, és a Volán előtt számos helyzet adódott. Feil egymaga kiegyenlíthette volna az állást, de többek előtt is adódtak lehetőségek. Az 56. percben aztán Feil ismét egyedül állt szemben Brullal, és elemi erővel ellőtte mellette a játékszert. (2-3) A hátralevő időre emberelőnybe került a Volán, Kóger mester időt kért, lehívta kapusát, de már nem sikerült egyenlíteni.
A vereség ellenére midnen dicséretet megérdemel a Volán nagyon fiatal csapata, hiszen tanúbizonyságot tettek remek fizikai felkészültségükről, küzdeni tudásukról és ez remek alap lehet az előttünk álló bajnokságra.