Reisz Áron elhagyja Székesfehérvárt

  • 2020.11.20. 12:58
  • Fehérvárav19

Reisz Áron a Graz99ers elleni mérkőzés után kérte szerződése felbontását, a klubvezetés eleget tett a játékos kérésének.

A 25 éves játékos 2011-ben érkezett Székesfehérvárra, ahol az utánpótlásban eltöltött évek után 2015-ben mutatkozott be a magyar bajnokságban, valamint az EBEL-ben. Reisz 214 osztrák bajnoki mérkőzésen szerepelt, az idei évadban öt mérkőzésen egy gólt szerzett. „Személy szerint, és a klub nevében egyaránt két okból is kifejezetten sajnálom Áron döntését. Egyrészt, nem mindennapos történet nálunk, hogy valaki, különösen a bajnokság ezen szakaszában a szerződése felbontását kéri, másrészt egy olyan játékossal kapcsolatban kell tudomásul vennünk egy ilyen döntést, akivel sok közös sikert vagy kudarcot éltünk már meg, hiszen gyakorlatilag egy évtizedet töltött Székesfehérváron. Ez utóbbira is tekintettel a klub respektálta a játékos kérését és beleegyezett a közös megegyezéssel történő szerződésbontásba. Szeretném megköszönni Áronnak, hogy közel tíz évig segítette csapatunkat csupaszív, megalkuvást nem ismerő játékával, klubunk nevében pedig sok sikert kívánunk neki pályafutása következő állomásán!” – mondta Gál Péter Pál, a klub elnöke.