Rangos versenyben második helyezés

  • 2023.02.20. 17:35
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 a második helyezést ért el a CHL Marketing Awardon, azaz a Jégkorong Bajnokok Ligája csapatok közötti marketingversenyében.

A CHL Marketing Award a 2018/2019-es szezonban debütált az európai kupasorozatban, a szakmai zsűri, melynek tagjai a CHL vezetése, az Infront, az eSports, a Two Circles, emellett a CHL egyik kiemelt szponzora, valamint Jon Andrea Schocher egyetemi tanár, a CHL Marketing és Kommunikációs bizottságának tagja, minden évben a legjobb három projektet díjazzák. A Hydro Fehérvár AV19 második helyezésével 6000 eurós pénzdíjban részesül. A pályázatban a zsűri a CHL kampányt, annak eredményeit, kreativitását, a mérkőzésélmények sokszínűségét, valamint a CHL jelmondatának, a „Champions Go Beyond” küldetés minél magasabb szintű megvalósítását díjazták.

Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke a díj kapcsán elmondta, rendkívül büszke a klub által elért eredményre. „Boldogok vagyunk, hogy az egész CHL kalandunk egy újabb szegmensében sikerült kiemelt díjazottá válnia a fehérvári jégkorongnak, korábban már eldőlt, hogy a Fan Challenge versenyben nyertünk. Hatalmas elismerés ez a díj a klubnak, a fehérvári hokinak és Székesfehérvár városának is. Őszintén azt gondolom, van mire büszkének lennünk, hiszen ritkán adatik meg, hogy magyarországi sportszervezet a sporthoz kapcsolódó marketingterületen ilyen szintű nemzetközi elismerésben részesül. Amikor eldőlt, hogy a csapat a CHL idei kiírásának részese lehet, már tudtuk, hogy nem csak sportszakmai, hanem egyéb területeken is komoly, nemzetközi szintű kihívások elé fogunk nézni. Tisztában voltunk vele, hogy nem csak sportszakmai téren lesz mit tanulnunk, lesz hol tapasztalatot gyűjtenünk, hanem a sporthoz kapcsolódó marketing területén is, valamint azzal is, hogy marketingterületen sem mi leszünk azok, akik a legvaskosabb büdzsét tudják biztosítani a kitűzött célok eléréséhez. Úgy gondolom, kiemelten dicséret illeti ezért a díjazásért azokat a munkatársainkat, akik ezen a területen a mögöttünk hagyott időszakban rengeteg munkát és energiát fektettek a már megszokott és elvárt feladataikon túl abba, hogy meg tudjuk mutatni a Bajnokok Ligáját Magyarországnak, illetve a fehérvári hokit a CHL-nek. Egy nagyon jól eső visszaigazolása ez a díj az elvégzett munkánknak, annak, hogy amikor elhatároztuk, milyen úton induljunk el, milyen marketingcélokat tűzzünk magunk elé és ehhez milyen nemzetközi szinten tapasztalattal rendelkező partnereket vonjunk be, akkor jól döntöttünk és partnereinkkel együtt jó munkát végeztünk. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy ezekben a feladatokban részt vettek azok a klubunknál dolgozó fiatal gyakornokok, akik a Corvinus Egyetem és a klub együttműködésében nálunk töltenek hosszabb vagy rövidebb ideig szakmai gyakorlatot. Reméljük, hogy az egyetem számára is jó visszaigazolása a nálunk végeztt gyakornoki munka minősítésekor az ő munkájuknak köszönhetően kapott elismerés. Még egyszer szeretném megköszönni minden munkatársunknak és partnerünknek, akik munkájukkal újabb nemzetközi elismerést vívtak ki a klubnak és Székesfehérvárnak. Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni csodálatos szurkolóinknak, hogy mint minden másban, ebben a kihívásban is folyamatosan számíthattunk rájuk!”