
Presztizsmeccs a Jesenice ellen
- 2008.10.02. 15:15
- FehervárAV19
Közel egy évtizede szezonról szezonra összeméri erejét az Alba Volán és az Acroni Jesenice. Kezdetben az Interliga, majd most az Erste Bank Eishockey Liga adja a keretét a párharcnak. Ezúttal is fej-fej mellett állnak a felek.
Kedden elszenvedte első vereséget a szezonban az Alba Volán, de semmivel sem vár könnyebb feladat a fiúkra pénteken sem, amikor az Acroni Jesenice vendégeskedik Székesfehérvárott.
"Egy olyan csapat ellen fogunk mérkőzni, amely bombaformában van, miközben mi éppen azt az időszakunkat éljük, amikor igencsak próbára van téve a keretünk mélysége." - fejtete ki Ted Sator. "A mezőny bármely csapatát érzékenyen érintené egy olyan játékosnak a kiesése, mint Tokaji Viktor. Nehéz mérkőzések állnak előttünk, hiszen kevés a védőnk és feszes a menetrend. Nincs sok idő edzeni sem, egyik találkozó jön a másik után."
Tokaji - mint megírtuk - pénteken és vasárnap bizonyosan hiányzik majd az összeállításból, de Ted Sator abban reménykedik, hogy a fiatal bekk, Jobb Dávid a keddi pihenőt követően már rendelkezésre áll a szlovének ellen. Minden bizonnyal visszatér a támadóalakzatba Fodor Szabolcs is. Egyelőre nem adott kezdőcsapatot a szakember, de azt nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy Szuper Levente lesz a kezdőkapus.
Az első négy összecsapás fáradalmai és a hosszú utazás igencsak meghatározta az Alba Volán játékát a KAC ellen. De voltak játékosok, akiknek a produkciója örmmel töltötte el a mester. "Fiataljaink, így Nagy Gergő, Hegyi Ádám és Sofron István biztatóan játszottak, és végre tehermentesíteni tudák idősebbjeinket." - magyarázta a vezetőedző, aki hosszú évekig dolgozott Szlovéniában, így jól ismeri az ellenfelet. "A Jesenice nagyszerű csapat, amelyet a szlovén válogatott játékosok hazaigazolásával tovább erősítettek. Tavaly egészek karácsonyig listavezetőek voltak, és meggyőződésem, hogy idén még ambiciózusabbak a céljaik."