Pénteken rangadó

  • 2006.11.23. 00:00
  • FehervárAV19

Pénteken komoly erőpróba vár az Alba Volán-FeVita játékosaira, hiszen az Olimpija Ljubljana, a szlovén élcsapat látogat az Interliga keretében Székesfehérvárra.

Az Olimpija Ljubljana ellen mindig izgalmas, fordulatos és magas színvonalú találkozókat játszik az Alba Volán-FeVita, remélhetőleg így lesz ez pénteken is. A csapat jó formában várja az összecsapást, az utóbbi hét mérkőzésen a rendes játékidőben nem talált legyőzőre a Volán, sőt, az utolsó 18 mérkőzésen csak egyszer hagytuk el a rendes játékidőben vesztesen a jeget.

Ugyanakkor óriási hiba lenne félvállról venni ezt a rangadót. A két együttes eddig kétszer találkozott az Interligában, Székesfehérvárról elvitte a három pontot a Ljubljana, de hasonlóképpen tett a Volán Szlovéniában. A két csapat fej-fej mellett halad az Interliga pontvadászatában, míg mi 20 egységet gyűjtve vezetjük a tabellát, riválisunk mindössze egy ponttal van lemaradva. Nem túlzás kijelenteni, hogy igazi hatpontos találkozó lesz.

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a Volánnál - nem meglepő módon - Ocskay és Palkovics a legeredményesebb, 15 illetve 12 ponttal. Ők egyben az Interliga kanadai táblázatát is vezetik. A csatáraink közül Gröschl és Holéczy emelendő még ki, ők 6-6 egységet jegyezhetnek, így benne vannak az Interliga 20 legeredményesebb játékosainak listájában. Ponterős hátvédeink is vannak, Ondrejcik 1+4=5 ponttal áll, Poznik pedig négy bombájával 4 pontos. Nem lehetnek büszkék eredményességükre szlovák csatáraink, Palovcik, Rehák és Stastny együtt nem szerzett annyi gólt, mint Poznik egymaga.

Ellenfelünknél Matej Badiura és Andrej Tavzelj a fő pontfelelős. Előbbi 9, utóbbi 8 egységnél jár. Veszélyes játékos még Hebar, Music és Zemva is, ők hatszor-hatszor lőttek gólt vagy adtak gólpasszt. De nemcsak a mezőnyjátékosaikra kell majd figyelnünk, hanem Mohoric kapusra is. A rutinos hálóőrt már jól ismerheti a fehérvári közönség, sokszor mutatott be bravúrokat. Kitűnő sportformában van, 93,5%-os védési hatékonysága önmagáért beszél. Persze nekünk sincs izgulnivalónk, hiszen Budai Krisztián is a lövések 93%-át hárította a szezonban, ez egészen elsőrangú teljesítmény.

Minden bizonnyal izgalmas összecsapást láthatunk pénteken, remélhetőleg sok néző előtt és remek hangulatban. Szurkoljunk együtt az Alba Volán-FeVitának!