Pascal Laberge a keretben

  • 2023.06.08. 15:00
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 csapatában folytatja a pályafutását a kanadai csatár, Pascal Laberge.

A 25 éves játékos a junioréveit követően több csapatnál is megfordult a második legerősebb amerikai jégkorong-bajnokságban, az AHL-ben, az előző szezonban pedig az ECHL-ben szereplő Kansas City Mavericks csapatát erősítette, ahol 53 mérkőzésen 53 pontot szerzett. 

Laberge már nagyon várja, hogy csatlakozzon a klubhoz, ezt nyilatkozatában is többször hangoztatta: "Nagyszerű beszélgetést folytattam Szélig Viktorral, és tetszett az elképzelése, amit a következő szezonban a csapattal kapcsolatban megfogalmazott. Úgy gondolom, hogy a támadó felfogású hokiba, amit a csapat játszik, jól illeszkedem majd. A lehetőség, hogy egy vadonatúj csarnokban játsszuk majd a mérkőzéseket, szintén nagyon izgalmasnak ígérkezik. Ezenkívül tetszik, hogy van egy erős magja a csapatnak, amely néhány új játékossal kiegészülve úgy gondolom, hogy egy igazán versenyképes lesz a következő szezonban. Jelenleg nem sokat tudok a ligáról, de az ügynökömnek volt néhány ügyfele, akik tavaly játszottak itt, és azt mondta, hogy ez egy nagyon jó liga. Úgy gondoljuk, hogy jól fog illeszkedni a játékstílusomhoz. Nem szeretek elvárásokat támasztani magammal szemben, de a klub nap mint nap 100%-os erőfeszítést várhat el tőlem. Egy kicsit biztosan más lesz, mint az észak-amerikai hoki, de úgy gondolom, hogy jól illik majd a játékstílusomhoz. Magamat egy olyan játékosnak tartom, aki nagyon jól lát a pályán, hatékonyan mozgok a támadó harmadban és a lövőerőmmel is kitűnhetek a csapatban" - mondta a játékos, aki a profi karrierje során megszokott 29-es mezben lép majd pályára a Hydro Fehérvár AV19 csapatában.

Laberge igazolásával tíz főre bővült a légiósok száma a csapatban, ezzel jelenleg a klub több légiós igazolást nem tervez. Ugyanakkor fontos megemílteni, hogy Andrew Sarauer, Bartalis István és Erdély Csanád jövő évi fehérvári szereplése továbbra is nyitott kérdés.

A Hydro Fehérvár AV19 jelenlegi kerete:

Kapusok: Olivier Roy, Horváth Dominik

Hátvédek: Stipsicz Bence, Tim Campbell, Josh Atkinson, Henrik Nilsson, Gleason Fournier, Vokla Roland, Kiss Roland, Markus Phillips

Támadók: Hári János, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Vértes Nátán, Ambrus Gergő, Ambrus Csongor, Németh Kristóf, Terbócs István, Magosi Bálint, Guillaume Leclerc, Daniel Leavens, Tim McGauley, Pascal Laberge