Oskar Östlund a kapuban

  • 2021.12.11. 16:00
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 kapusa, Rasmus Tirronen sérülése miatt a klub egyhónapos szerződést kötött a svéd hálóőrrel.

A december 7-i, bécsi találkozóra sérülés miatt nem utazott a csapat finn kapusa, Rasmus Tirronen. Az orvosi vizsgálatok szerint kapusunkra többhetes kihagyás vár, visszatérésére legkorábban január közepén lehet számítani. Horváth Dominik az U25-ös válogatottba kapott meghívót, Szeles Martin pedig a Titánok csapatában érdekelt a következő hetekben, így a klub a következő időszak sűrű mérkőzésterhelése miatt (a Hydro Fehérvár AV19 december 17. és január 9. között tíz mérkőzést játszik) szükségesnek látta egy kapus igazolását. „Mivel Rasmus Tirronenre több hétig nem számíthat a szakmai stáb, Kornakker Dániel melett szükségünk volt még egy olyan kapusra, aki ezen a szinten tud védeni. Oskar Östlundot ismerjük a tavalyi szezonból, hiszen a Dornbirn együttesében játszott, ott jó számokkal szerepelt, és már akkor is opció volt számunkra, amikor a szezon elején kapust kerestünk. A tervek szerint hétfőn érkezik, egyelőre egy hónapra és pénteken, a hétvégi túrán szerepel először az együttesben” – mondta Szélig Viktor, a klub general managere az igazolás hátteréről. 

A 29 éves Oskar Östlund profi karrierjét hazájában, Svédországban kezdte, majd Ausztriában egy évig, Norvégiában a Storhamar együttesében négy szezonon keresztül szerepelt, itt három évadban is védett a CHL-ben és a 2017/2018-as évben bajnoki címet is ünnepelt. A 2019/2020-as szezonban előbb az SHL-ben, majd a DEL-ben védett, a tavalyi évadot pedig a Dornbirn Bulldogs csapatában töltötte, az alapszakaszban 90,4 százalékos, a rájátszásban pedig 91,4 százalékos védési hatékonysággal. Arttu Lipsanen, a Hydro Fehérvár AV19 kapusedzője elmondta, több szempontból is előnyös a klub számára Östlund igazolása: „Oskar érkezésével mélyebbé válik a kapusposzt a klubnál, emellett a szereplése megadja Rasmusnak az időt és lehetőséget arra, hogy teljesen egészségesen térhessen vissza. Oskar kiváló fizikai adottságokkal rendelkező kapus, már van tapasztalata a ligában, így biztosan segíthet majd nekünk.”

Csapatunk új kapusa, aki a 46-os számot viseli majd, érkezése kapcsán kiemelte, nagyon várja a fehérvári szereplést. „Amikor Arttu Lipsanen felhívott és megkérdezte, érdekelne-e a lehetőség, azonnal igent mondtam, gondolkoznom sem kellett. Jó barátok vagyunk Henrik Nilssonnal, sokat beszélgetünk a csapatról, a városról és a szurkolókról. A tavalyi szezonból a kiváló fehérvári hangulatra emlékszem, a szurkolók lelkesek és hangosak, a csapat pedig mindig keményen dolgozónak tűnt és nehéz ellenfélnek bizonyult. Mindent meg fogok tenni azért, hogy beilleszkedjem a csapatba, jégen és jégen kívül is. Nyugodt embernek tartom magam, ezt igyekszem is kihasználni a mérkőzéseken a kapuban is. Remélem, hogy a jó teljesítményem hozzásegíti majd a csapatot ahhoz, hogy minél több győzelmet szerezzünk, ha pedig nem én állok majd a kapuban, a padon is lelkesíthetem a társakat.”