Ocskay Gábor: Székelyföld a Volán mellett

  • 2009.06.10. 13:18
  • FehervárAV19
Az új játékosok igazolásával kapcsolatban Ocskay Gábor, az Alba Volán 19 szakosztály-igazgatója kiemelte: egész Székelyföld a Volánnak szurkol majd, hiszen a HC Csíkszeredától szerződtetett Mihály Árpád itteni játékát Csató Kovács Imre finanszírozza.
"A keret kialakításáról annyit" - kezdte a sportvezető -, "hogy a 27 fős csapatban 10-12 fiatalnak kell lennie, s büszkén mondhatom, alig van olyan játékosunk, aki nem válogatott. Négy nagyon komoly csatárerősítéssel leptük meg viszont a közvéleményt, s reméljük, Ladányi, Peterdi és Vas Márton góljaival sok örömet fogunk szerezni a hoki barátainak. A negyedik támadó kissé meglepetés lehet, hiszen a HC Csíkszeredából szerződtettük Mihály Árpádot. Vele kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez egy újszerű történet, hiszen a csatár székesfehérvári játékát Csató Kovács Imre üzletember finanszírozza, így a jégen, a palánkon és a mezen Csíkszereda városának neve meg fog jelenni, ezáltal egész Székelyföld nekünk fog szurkolni. Továbbra is szeretnénk szimpatizánsokat megnyerni, akár szponzorokként is, ez az egyik legfontosabb feladatunk. A szerkezetben ugyan még sok a kérdőjel, a kapus Szuper Levente reménykedik egy külföldi szerződésben, és ez a kérdés július közepéig ez elhúzódhat. Védőposzton vannak külföldi jelöltjeink, már a kapcsolatot is felvettük ütős, kemény hátvédekkel, de örülünk a keretben lévőknek is, bár a fiatalokat értelemszerűen fokozatosan lehet csak terhelni. Ami a csatárokat illeti, egy kiemelten fontos személy sorsa még nem dőlt el, ő Kóger Dániel, akit nem kell bemutatni Székesfehérváron, s akinek a megszerzésére nagy esélyünk van, de nem elképzelhetetlen, hogy máshonnan kap ajánlatot."

Énekes Lajos másodedző a szakmai munkáról szólva kiemelte: a létszám bővülése már csak azért is szükséges, mert így könnyebb a játékosokat motiválni.

"Három hete folyik a munka, az első héten csak a fiatalok dolgoztak, de most már 20-21 ember készül együtt, s ez a szám a jövő héten növekszik. Jó pár éve a létszám miatt a játékosok kevésbé voltak motiválva, most viszont más a helyzet, hiszen az erősítés kézzel fogható. Ez nemcsak az Alba Volán 19, hanem az egész magyar jégkorong érdekeit is szolgálja."
 
AG