Ocskay és Szuper voltak a vendégek

Kis létszám, nagy szeretet. Alighanem így foglalható össze a mai rendezvény, amelyen rendkívül érdekes dolgok is elhangoztak. Az észtek elleni szapporói vb-n lőtt magyar gólok megtekintése után az első kérdést Szuper Levente kapta, amely a családi szurkolásra vonatkozott.

„Valóban azt nyilatkoztam a vb után, hogy édesanyám képtelen nézni a meccseket, s a Japánban zajló világbajnokság találkozóit sem a televízió előtt izgulta végig, hanem a kertben” – kezdte a válogatott kapusa.
„Persze nem mindig vonul ki, de tíz éve, amikor a BS-ben a románok elleni 0-2 volt az állás, nem bírta tovább, s kiment a parkolóba, ott imádkozott értünk, a továbbjutásunkért. Akkor ez bevált, de azóta is tudom, hogy a szüleim jobban izgulnak egy-egy meccsen, mint én. Mert kívülről sokkal nehezebb. S ha már a hitről beszéltünk, mindenki pontosan tudja rólam, hogy mit jelent ez nekem, bár azt nem tudom, hogy a válogatottban a társak mindezt mennyire értékelik. Ami biztos, hogy ennek a magyar válogatottnak a tagjai szinte testvérként viselkednek egymással, tudjuk, hogy kit mivel lehet zrikálni, kinek mi a rigolyája, tehát nagyon összetartóak vagyunk.”

Ifj. Ocskay Gábor elsősorban a kezdetekről beszélt:
„1977 óta van Székesfehérváron jégkorong – vágott bele a csatár -, s egyenes út vezetett ahhoz, hogy én is hokis legyek és a jégen kössek ki. Immár 30 éve - két éves koromban - hogy Fehérvárra költöztünk, s először egy kétélű csúszkával tettek a jégre. S amíg édesapám 8-10-12 éves gyerekekkel kezdett el foglalkozni, én mindig nagy balhét csaptam, ha egy vasárnap reggel hat órakor kezdődő edzésen nem vitt magával, mert mondjuk nyolcig aludtam. Persze, csábítottak más sportághoz, ki is próbáltam a focit és a kosárlabdát, de a hokival sohasem hagytam fel.”
„Ami pedig az Ocskay nevet illeti: talán sokan meglepődnek, de hatalmas teher volt azzal edzeni és pályára lépni, hogy apu sportvezető. Én sohasem kaptam dicséretet tőle, sohasem tudtam, hogy jól vagy rosszul csináltam valamit, mert nem kaptam tőle elismerést. Aztán húsz évesen éppen ezt köszöntem meg neki.”

Szuper Levente a pályafutása kezdetét firtató kérdésre kiemelte, hogy 12 évet töltött a Ferencvárosnál, amit nem lehet egyik napról a másikra kitörölni.
„17 évesen mentek ki külföldre, addig a Fradiban játszottam, s nélkülük bizony nem lennék válogatott kapus, ebben biztos vagyok. Sosem felejtem el, amikor 16-17 évesen rám bízták az első csapat kapuját, vagy a Dunaferr elleni döntőt a BS-ben, amikor kimentünk melegíteni, háromezer újvárosi szurkolóval szemben csak néhány zöld-fehér családtagot láttunk, de húsz perccel később már megtelt az egész csarnok fradistákkal. Kiderült, hogy az Üllői úton focimeccs volt, s onnan özönlött a nép a bajnoki döntőre. Ezek felejthetetlen élmények.”

A folytatásról Szuper elárulta, hogy mekkora döbbenettel fogadták, amikor múlt héten a Milano Vipers tulajdonosa bejelentette, hogy a csapat megszűnik, s a továbbiakban csak utánpótlás együtteseket indít a bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy a kiváló portásnak is új csapat után kell néznie…

A disputát ifj. Ocskay Gábor zárta, aki megosztotta a hallgatósággal: miért ment volna neki fejjel bárkinek a vb-n:
„Pat Cortina annyit mondott a vb előtti esti foglalkozáson, hogy látja, a magyarok keveset mosolyognak, de m i most örömet okozhatunk nekik egy órára, vagy akár egész életükre. Ez bennem megmozdított valamit, s csak annyit mondtam: átugrom a palánkot és játsszunk most, fejjel nekimegyek bárkinek! Ami az A csoportot illeti: ráérünk januártól szemezgetni az ellenfeleket, de azt azért nézzük meg, hogy mi honnan indultunk.”

A támadó nem tagadta: szerződése szempontjából az idei év vízválasztó volt, hiszen mindig hívták más csapathoz, s úgy volt vele: 32 évesen lehet, most lenne az utolsó esélye külföldre igazolni.
„Három éves szerződést írtam alá végül az Alba Volánhoz, mire ez lejár, 35 éves leszek, s ki tudja, akkor kapok-e külföldi ajánlatot. De a szívemre hallgattam, mert itt is külföldi bajnokságban szerepelhetek, s tudom, mennyit jelent ez a válogatott szempontjából. Az EBEL gyümölcsét Japánban elég jól lecsipegettük, s ma már tudjuk, milyen egy osztrák meccs légköre, Az elején még nem vettek komolyan bennünket a bírók, sok meccsen az ellenfélnek fújtak, de a 42 alapszakasz-meccsből csak háromszor nem tudtunk szoros eredményt elérni. Fejlődtünk, s fejlődni is fogunk, s én örömmel maradtam Székesfehérváron.”

AG