
Nem szeretnénk, hanem elvárjuk a bajnoki címet!
- 2008.02.13. 21:16
- FehervárAV19
Nagy érdeklődés övezte a ma esti szurkolói ankétot, amelyen klubunk vezetői mellett a játékosok is megjelentek. Kiderült: ha valaki nem veszi komolyan a hazai rájátszást, azonnal csomagolhat.
Mindezt Tóth István, az Alba Volán vezérigazgatója közölte a jelenlévőkkel, hiszen azzal mindenki tisztában van: most a legfontosabb feladat a hatodik bajnoki cím megszerzése. Tóth István szerint idén az alapok lerakása történt, s az a kérdés: visszasüllyedünk a magyar bajnokság színvonalára, vagy feljebb lépünk. Az elnök így folytatta: „Amikor utaztunk a Graz elleni mérkőzésre, felhívtak egy rádióból, s élő egyenes adásban azt kérdezték tőlem: most akkor megbánták az osztrák indulást? Nagyon elkeseredettek? Majd visszakérdeztem, hogy miért lennénk azok, hiszen ez a csapat győzelmi esélyekkel lép pályára Grazban! A bajnokság vége felé már az összes csapattal partiban voltunk, de sajnos valamin elcsúsztunk, s ez akkor is bosszantó, ha csak nüanszokon múlott a siker. Hiszem, hogy ez jövőre megváltozik, s az ilyen meccseken a mérleg nyelve a mi javunkra billen, bár azt elárulhatom, hogy még egyszer így nem szabad nekifutni egy szezonnak. Hogy csak reménykedünk benne: összejön a szükséges pénz. Az anyagi segítség az elmúlt szezonban kevésbé jött, de biztos vagyok benne, hogy jövőre több áll majd a rendelkezésünkre. Egy társnévadó szponzort kell találnunk, így a következő EBEL-ben már az első hatban végezhet a csapat. Továbbá - fordult a jelenlévő játékosok felé Tóth István - itt látom azokat a korongosokat, akik 2009-ben az A csoportban küzdenek majd a válogatott színeiben."
Ocskay Gábor szakosztály-igazgató sem kertelt, amikor a nehézségek kerültek szóba: „Tisztában voltunk vele, hogy milyen nehézségekkel kell majd megküzdenünk, s 42 meccs után mondhatom: pozitívan értékelendő a szereplésünk. Szívem szerint 10-12 győzelemre és az első nyolcba kerülésre számítottam, de ez a szezon nagyon összetett volt. Gondolok itt az edzőcserére, a légiós cserékre, s a 115 nap alatt lejátszott 42 kemény osztrák bajnokira, amit sok utazással spékeltünk meg. Végig lehetett érezni, hogy a szurkolók a csapat mellett állnak, s bízom benne, hogy ennek a történetnek lesz folytatása. Most jön a második félidő, s bár mindenki száz százalékos esélyesnek kiáltja ki a Volánt, de óva intek a túlzott elbizakodottságtól. Idegenben fogunk többet játszani, de ez a keret alkalmas a hatodik bajnoki cím elhódítására."
S ha már az idegenbeli meccsek szóba kerültek, Ocskay Gábor hozzátette: „Ígéretet kaptunk arra, hogy akár hét busz is indul Újpestre, s akkor valóban szinte hazai pályán szerepelhetünk, hiszen a fehérvári közönség fantasztikus hangulatot tud teremteni."
Énekes Lajos, a csapat másodedzője - akinek tegnap született meg Bence nevű kisfia, s honlapunk valamennyi olvasója nevében jó egészséget kívánva gratulálunk - elárulta, hogy hosszabb távon nem lett volna szerencsés, ha ő marad az edző, mert sok játékossal baráti a viszonya."
A sportbizottság elnöke, Gál Péter Pál mondandójában kitért arra, hogy Székesfehérvár nevét megismerhette az osztrák sportrajongók népes tábora, s a gárda bizonyított a kétkedőknek. „Ez egy sikertörténet, hogy egy magyar csapat úgy utazik el osztrák ellenfeléhez - gondolok itt Grazra -, hogy tudja: a két pont a minimális elvárás. És meg is szerzi azt! Ehhez csak gratulálni lehet"
Sebestyén Csaba a közelmúltban került a Volánhoz és elsősorban az anyagi problémákon segített: „Ebben az évben kerültem a szakosztály vezetésébe, és nagyon sok erőfeszítést tettünk, hogy ezt a szezont végigcsináljuk. Most fontos feladatunk lesz, hogy a meglévő szponzorainkat megtartsuk, de mennyivel más lenne a helyzetünk, ha a kilencedik helyen végzett volna a csapat. Pedig csak egy hajszál hiányzott..."
Egy kérdésre válaszolva elhangzott, hogy az Alba Volánnal számolnak az osztrák ligában, ami azért is fontos, mert a mende-mondák szerint több csapat is nevezni kíván a jövő évi EBEL-re. Hivatalosan viszont csak a Medvescsak Zágráb kérte felvételét, ám a tíz klub közül nyolcan elutasították a horvátok kérelmét, míg a Ljubljana és a Volán tartózkodott.
Firtatták a szurkolók, hogy miben kell kell fejlődnie még a csapatnak, s hogyan tudnak visszarázódni az OB I színvonalába, ám Kangyal Balázs csapatkapitány szerint előbbiről még korai lenne beszélni, utóbbi viszont nem okozhat gondot. „Még akkor sem, ha nagyon nehéz meccsek várnak a csapatra."
Erre mondta Tad Sator vezetőedző: „Csak kilenc mérkőzést kell megnyernünk, s bajnokok vagyunk."
Ilyen egyszerű ez...
AG