Nem sikerült a visszavágás

  • 2008.03.13. 09:53
  • FehervárAV19

A Dunaferr SE ifjúsági csapata Székesfehérváron is győzni tudott az Alba Volán hasonló korú játékosai ellen az ifi-döntő második mérkőzésén, így csapatunknak meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

Alba Volán - Dunaferr SE 4-6 (1-2, 2-2, 1-2)
Ahogy arról honlapunkon is beszámoltunk, az első, dunaújvárosi találkozót 3-2-re nyerte meg a hazai gárda, ám az ifjúsági döntő ezzel még nem ért véget, hiszen a végső győztesnek két győzelemre volt szüksége a boldogsághoz. Természetesen bíztunk abban, hogy a Volán ifjai hazai jégen eredményesebbek lesznek tegnap este, ám sajnos nem így történt.
A Dunaferr csapata örülhetett a végén.
De ne szaladjunk ennyire előre, már csak azért se, mert az Alba Volán nem kezdte rosszul a visszavágót. A már az első összecsapáson is remeklő Sofron István, Tóth Adrián kettős hozta össze a vezető találatot a hazaiaknak, ezúttal előbbi előkészítőként, utóbbi pedig befejezőként vállalt szerepet a gólban, már a negyedik percben. Az öröm három percig tartott, mert Orbán Attila egalizálta az állás, sőt, a harmad vége előtt másfél minutummal az Újváros vezetett, Mestyán István találatával.
Parádésan kezdődött a középső harmad, hat perc elteltével nemhogy kiegyenlítettünk, de már vezetett csapatunk. Először Roczanov Dezső, majd a már említett Tóth Adrián lövése talált utat a Dunaferr kapusa, Rajna Miklós hálójába, s az ekkor mutatott lendületből arra lehetett következtetni: nem lehet baj a folytatásban. Bár azzal mindenki tisztában volt, hogy egy gólos előny - nem előny. S egy döntő attól döntő, hogy fordulatokban, izgalmakban gazdag legyen, s ebből ezen az estén is kijutott a fehérvári hokibarátoknak. Még ebben a játékrészben, egészen pontosan egy perc 56 másodperc alatt láthattunk két gólt, ám egyiknek sem örülhettünk, ugyanis mindkét találat a Dunaferré volt. A második vendéggól szerzője, Mestyán István ismét megrázta magát és betalált, ahogy alig több mint egy perccel később Pozsgai Tamás is. Így bár a harmad 2-2-re végződött, a mérkőzésen 4-3-ra a Dunaferr vezetett.
Rémálomszerűen kezdődött a záró húsz perc, mert Orbán Attila saját maga második, csapata ötödik gólját érte el öt perccel a harmad kezdése után, s bár Balogh Bálint révén még futotta az Alba Volán erejéből a szépítésre, a 6-4-es végeredményt az 54. percben Jonkl László állította be, ezzel a Dunaferr SE ifjúsági csapata végzett a bajnokság első helyén, az Alba Volán pedig megszerezte az ezüstérmet.
A harmadik helyért már nem dúlt ekkora csata, miután az NZ Stars együttese az első összecsapáson 15-1-re, a visszavágón 15-0-ra ütötte ki az Újpestet.

AG