Nehéz feladat a messzi Villachban

  • 2009.01.01. 19:21
  • FehervárAV19

Hosszú utazás vár az újév első napjaiban is az Alba Volán jégkorongozóira, hiszen pénteken a Villach otthonában játszanak EBEL-mérkőzést. A VSV hazai pályán nagyon erős, így cseppet sem lesz könnyű dolga hokisainknak.

Nagyszerű feltámadást produkált kedden az Alba Volán, és hosszabbításban szép győzelmet aratott. Úgy a játékosok, mind a szakmai stáb érthetően igen feldobott volt az eredmény kapcsán.
"Ez pontosan az a mérkőzés volt, amelyre szükségünk volt évzáró gyanánt. Az utóbbi időben már mind jobban ment a játék a csapatnak, de az eredményességünkön ez nem látszott. Az, ahogyan a harmadik harmadban kiegyenlítettünk, rendkívül jót tett a csapat önbizalmának, és különleges élményt jelentett a szurkolóinkank." - mondta Ted Sator vezetőedző.

"A kapott gólok előtt nem játszottunk rosszul, de nagyon buta hibákat követtünk el." - emlékezett vissza az est hőse, Kovács Csaba. "A második harmad után alaposan feltüzeltek bennünket az öltözőben, ez jót tett a csapatnak. Rádöbbentünk, hogy már nincs mit veszítenünk, és hogy bizonyítanunk kell a szurkolóinknak, akik ennyi vereség után is ekkora létszámban kilátogattak. A harmadik harmadban bátran tüzeltünk, tán szerencsénk is volt, de megdolgoztunk a felzárkózásért." - tette hozzá a csatár.

A szakmai stáb a súlyos eltiltásokat követően végre a teljes kerettel dolgozhat. "Hatvan percen át jó tempóban játszottunk, sokat korcsolyáztunk. Az elmúlt hetekben igencsak megnehezítette a dolgunkat a szűk kispad. Örömteli, hogy Ryan Bonni visszatért, hiszen ő egy igen stabil pont - nagyon hiányzott a védekezésünkből. Jason Guerriero is óriási erőítés számunkra, a játékstílusa nagyszerűen illeszkedik Nathan Martz-éhoz. Az emberelőnyünk is javult, a korongot jobban mozgattuk, és az emberhátrányos védekezés terén is előreléptünk." - magyarázta Sator.

Horváth András még mindig sérült, így az Alba Volán összeállítása nem változik, és a célja sem: két pontot szerezni. "A VSV erős csapat, pláne hazai pályán. De égetően szükségünk van a pontokra, és arra, hogy idegenben is képesek legyünk sikereket elérni. Mindig jó összecsapásokat vívtunk a Villachhal, és biztos vagyok abban, hogy új csatárukkal a fedélzeten most is keményen fognak küzdeni." - vázolta a szakember.

Az Alba Volán csütörtökön is edzett, pénteken pedig reggel indul Villachba. "Annak ellenére, hogy január 1-jét mutatta a naptár, muszáj volt edzenünk, hiszen piszkosul sok meccs vár ránk e hónapban. Ez lesz az a hónap, amely eldönti, hogy bejutunk-e a rájátszásba, így nem lazíthatunk." - húzta alá a mester.