
Nathan Martz: A nagyobb pálya kedvez a technikának
- 2008.09.05. 10:02
- FehervárAV19
Az Alba Volán ma este a Graz vendégeként lép jégre felkészülési mérkőzés keretében. A találkozón ott lehet a kék-fehérek legújabb igazolása, Nathan Martz is, akivel a Fejér Megyei Hírlap készített interjút a dunaújvárosi győzelmet követően.
Csapatunk legújabb szerzeménye ekképp nyilatkozott:
- Tetszett az összecsapás, bár új csapatom kissé álmosan kezdett az első harmadban, utána alaposan rákapcsoltak.
- Tavaly nyáron igazolt Norvégiába, milyennek találta az európai hokit?
- Eleinte nagyon furcsa volt, hiszen jóval nagyobb a pálya, mint a tengerentúlon, de sikerült megszoknom, az európai méret segíti a technikás, látványos játékot.
- A Volán ajánlata előtt tudta, hogy egyáltalán létezik Magyarországon hoki?
- Bevallom, semmit nem tudtam az itteni viszonyokról, csak amikor a megkeresés befutott hozzám, akkor kezdtem el informálódni. Sokat beszéltem az edzővel és a klub képviselőivel, így határoztam el, hogy a Volánba igazolok.
- Milyennek képzeljük el Nathan Martz játékát?
- Azt mondják, jól látok a pályán, és a korongot is többnyire sikerül odapasszolnom, ahová akarom...
- Van kedvenc mezszáma, amelyet szívesen viselne az albásoknál is?
- Van, de úgy látom, az foglalt, így ha lehet, akkor a tizenegyes mezt szeretném majd kérni a vezetőktől.
- Kinek a játéka tetszett új csapattársai közül?
- Az első sor centere és jobbszélsője kiváló játékos. És persze ott van Fekete Dani is, akit még Norvégiából van szerencsém ismerni.
**************************
A kanadai centertől - ahogy a többi légióstól is - sokat várnak az Alba Volánnál, hiszen a nem titkolt cél az, hogy olyan külföldieket igazoljanak a csapathoz, akik megközelítik, vagy túl is szárnyalják az Ocskay-Palkovics duó teljesítményét. Erre eddig nem volt példa, itt a lehetőség a bizonyításra...
AG