
Munka minden fronton
- 2007.08.09. 00:00
- FehervárAV19
Az Alba Volán jégkorongcsapata hétfő óta Budapesten jeges edzésekkel készül a következő szezonra, a vezetőség pedig folyamatosan dolgozik a csapat további megerősítésén.
A hokibarátok nagy örömére megnyugtató módon rendeződött a Budapesti Koriközpont sorsa, így semmi akadálya nincs, hogy itt dolgozza végig a jeges felkészülés első hetét az Alba Volán Jan Jasko és Énekes Lajos vezetésével. A folytatásban majd Dunaújvárosban és Pöstyénben is tréningezik a gárda, Székesfehérváron először augusztus 26-án lesz jég. A tréningekről jelenleg csak Tokaji Viktor hiányzik, ő szabadsága alatt szenvedett könnyebb sérülést, ezt piheni ki. Ugyanakkor a keret még nem végleges, a menedzsment ugyanis folyamatosan szemlézi a külföldi játékospiacot, hogy megfelelő képességű és teljesíthető igényeket támasztó játékosokra találjon. Két center érkezése mindenképpen várható, elsősorban tengerentúli jelöltekkel folynak tárgyalások. Egyikük szombaton érkezik próbajátékra Magyarországra, hétfőn együtt edz a csapattal, majd kedden már mérkőzésen is bemutatkozik. A szakmai stáb a közös munka tapasztalatai alapján fogja eldönteni, a hokis hozzá tud-e járulni a csapat sikeréhez. Még egy védő érkezése is napirenden van, a posztra elsősorban Észak-Európából kíván játékost igazolni klubunk.
A felkészülési mérkőzések már közölt menetrendjéhez képest annyi változásról tudunk beszámolni, hogy a számos magyar légióst foglalkoztató Briancon lemondta a pöstyéni négyes tornán való részvételt, helyettük egy osztrák másodosztályú csapatot igyekeznek megnyerni a szervezők.
Izgalmas szezonnak nézünk elébe, így a bérletárusítás kezdetének időpontja legkevésbé sem mellékes kérdés. Egyelőre sajnos nem tudunk konkrétumokat közölni, ugyanis a kiépítendő beléptetőrendszer műszaki paraméterei, illetve elkészültének dátuma ezt befolyásolja. Az azonban biztos, hogy legkésőbb a Linz elleni felkészülési mérkőzésen már meg lehet vásárolni a szezonbérleteket.