Miskolci vendégszereplés

  • 2020.09.11. 14:31
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 felkészülésének következő állomása Miskolc, a szlovák Extraliga-szereplő otthonában a találkozó 18 órakor kezdődik.

Miután a szeptember eleji rendelkezések nyomán klubunk a szeptember 11-i, 12-i és 20-i  mérkőzések lemondására kényszerült. a szakmai stáb módosításokat eszközölt az együttes felkészülési programjában. Így került be a találkozók sorába a DVTK Jegesmedvék elleni két összecsapás, előbb szeptember 11-én 18 órától a borsodi megyeszékhelyen, majd szeptember 18-án 19:15-kor Székesfehérváron mérkőzik meg egymással a két együttes.

„Mivel nagyon jó minőségű és hasznos mérkőzéseket kellett lemondanunk, örülünk, hogy ezt a két, Miskolc elleni mérkőzést be tudtuk tenni a programba” – mondta Kiss Dávid, csapatunk másodedzője. „A pénteki mérkőzéstől azt várjuk, hogy az utóbbi hetekben átvett és gyakorolt taktikai elemeket minél nagyobb hatásfokkal végre is tudjuk hajtani. Fontos szempont az is, hogy az új játékosok minél jobban beilleszkedjenek a csapatba, kialakuljon a keretben a kémia, ezen kívül a fiatal játékosok pedig rutint szerezhessenek a szezonra. Mivel az edzéseken kevés lehetőségünk van olyan hibák csiszolására, amelyek nagy tempónál és mérkőzésszituációban, videóval elemezhetők, ezt a két mérkőzést arra használjuk, hogy a taktikai elemeket csiszoljuk a szeptember 25-i rajt előtt.”

A mérkőzésről, amely 18 órakor kezdődik, a DVTK Jegesmedvék tájékoztatása szerint technikai okok miatt nem lesz elérhető élő közvetítés, a találkozó alakulásáról a harmadok végén Facebook-oldalunkon számolunk be.