Mindent eldöntő elődöntő

  • 2007.01.24. 00:00
  • FehervárAV19

A szerda esti rangadón újból egymásnak feszül az Alba Volán-FeVita és az Újpesti TE, hogy eldőljön, melyik csapat jut az Interliga döntőjébe.

Nagy várakozás előzi meg a találkozót, hiszen az Újpesti TE szó szerint a sírból hozta vissza a reményeit. A negyedik mérkőzésen idegenben már három góllal is vezetett a Volán, ám mégis vesztesen hagyták el a jeget a kék-fehérek. A mai napon, a hazai közönség buzdítását élvezve adott a lehetőség a javításra, a döntőbeli hely biztosítására.

Ez korántsem lesz könnyű feladat. Az Újpest új kapusa, Matus Filo jó formát mutatott a hétvégén, ráadásul fordított alapállása szokatlan a magyar és a nemzetközi mezőnyben. A védelem vezéralakja az egykori cseh válogatott Jan Krulis, aki higgadtságával számos nehéz helyzetet képes megoldani. A támadósorok kreatív egyéniségei, Jozef Voskár és Ladányi Balázs váratlan húzásaikkal okozhatnak veszélyt, és a többiekre sem árt figyelni.

Jan Jasko vezetőedző ennek megfelelően videón levetítette játékosainak a szombati és vasárnapi mérkőzés képsorait, és átbeszélte a fiúkkal a jól és rosszul megoldott játékhelyzetek tanulságait. A csapat tagjai maguk között, az edzői stáb nélkül is kibeszélték a hétvége tapasztalatait, így próbálták feldolgozni a kudarcot. Örömteli hír, hogy felépült Miroslav Smidriak, az egykori szlovák válogatott hátvéd jelentős segítség lehet az esti ütközetben.

Amelyen óriási szükség lesz a közönség segítségére is, A klub szakvezetői, játékosai egyaránt remélik, hogy megtelnek a lelátók, és jó hangulatban buzdítják majd a fehérvári legényeket a minden bizonnyal népes és lelkes tábor által elkísért UTE ellen.

A találkozó 18 órakor kezdődik, Zoran Pahor játékvezetése mellett.