Menekülés a győzelembe

  • 2015.03.18. 08:33
  • FehervárAV19
 Ma este a negyeddöntő hatodik összecsapásán a szezon folytatása a tét a Fehérvár AV19 számára.

Egy hét alatt nagyot változott a világ. Az első két meccs megnyerése után összesítésben 2-0-s előnyre tettünk szert, de erre a Capitals három győzelemmel felelt, ráadásul Rotterék kétszer Székesfehérváron is diadalmaskodtak és karnyújtásnyira kerültek a továbbjutástól.

Nem maradt több lehetőség, szerda este mindenképpen győznünk kell Bécsben a túlélésért. Banhamék kétszer már bizonyították ebben a szezonban, hogy képesek az osztrák fővárosban is legyűrni Rotteréket, ehhez viszont hatvan percen át tartó koncentráció és a jó játék szükséges, mert a párperces rövidzárlatokat is kíméletlenül kihasználják a sárga-feketék.

A mérkőzést ismét a speciális egységek teljesítménye döntheti el, ebben mindenképpen javulnunk kell a korábbiakhoz képest. Az emberelőnyöket könyörtelenül gólra, gólokra kell váltanunk. Védekezésben pedig úgy kell teljesítenünk, ahogy Ibererék tették azt az ötödik mérkőzésen.

Rob Pallin is az ötödik összecsapás utolsó negyven percét jelölte ki követendő példaként, ha olyan szívvel lépnek jégre a srácok, lesz esélyünk a győzelemre.

Vezetőedzőnk az Engstrand – Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Vincze – Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Marino – Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham – Tokaji, Hetényi P., Németh, Erdély, Magosi sorokat küldi csatába az esti mérkőzésen, melyről élő közvetítés lesz a www.onlinehockey.hu oldalon.

Fehérvár AV19 – Vienna Capitals 19.15 - 6. mérkőzés (A párharc állása 3-2 a Bécs javára)

Vezeti: Gebei, Piragic, Nagy, Smeibidlo.