Megvan az első győzelem

  • 2019.08.11. 23:17
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 kétgólos győzelmet aratott a walesi hétvége második napján.

Még rövidebb volt a Hydro Fehérvár AV19 padja a hétvége második összecsapásán, hiszen Andrew Sarauer szombati kiállítása után egymérkőzéses eltiltást kapott. Ennek ellenére a mindössze 14 mezőnyjátékossal felálló vendég együttes sokkal jobb formában kezdte a találkozót, a mérkőzés elején Szabó Krisztián és Timmins is helyzetbe kerültek, majd egy kontratámadás végén veszélyeztettek a mieink. A negyedik percben Tikkanennek kellett kiülnie, de a hazaiak nem tudtak élni a lehetőséggel. Már egyenlő létszámnál villant a Kuralt - Szabó Krisztián duó, de nem sikerült góllal befejezni az akciót. A paprikás hangulatban zajló első tíz perc végén csapatunk előbb szimpla, majd 40 másodpercig kettős fórban támadhatott, de maradt a 0-0. A kiegészülés előtt Hartyt büntették a játékvezetők, azonban Kornakker Dániel és a védelem jól állta a sarat. A harmad utolsó öt perce kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon kisebb-nagyobb lehetőségekkel, ám egyik csapat sem tudott betalálni.

Gyors játékkal indult a második harmad, mindkét kapusnak akadt dolga az első percekben, majd Haddad csengette meg a vasat Kornakker mögött. Szabó Krisztián kiállításával folytatódott a találkozó, ám gyorsan felszabadított a védelem, majd Timmins szerzett korongot a kapu előterében, de nem sikerült átjuttatnia azt a gólvonalon. Tovább paprikázódott a hangulat, miután Timmins és Kuralt kerültek kisebb ökölpárbajba egy ütközést követően, a játékvezetők hazai oldalon kétperces kiállítást ítéltek, míg Timmins 2 és 2+2 perces büntetést kapott. Jól blokkolt a védelem öt a három ellen, a szimpla fórban azonban már betalált a Cardiff, Mike McNamee bombázott a kapuba a 29. percben (1-0). A második harmad második fele komoly fehérvári mezőnyfölénnyel telt, gyorsan meg is fordította az állást a fehérvári együttes, előbb egy szépen kijátszott akció végén Szabó Dániel talált be (1-1), majd a következő fórban Anze Kuralt egyéni akciója (1-2) után már nálunk volt az előny.  A harmadból hátralévő időben, öt az öt ellen is a walesiek kapusának akadt több dolga.

Gyors fehérvári támadásokkal indult a harmadik harmad, majd Reisz kapott kiállítást színészkedésért, ám nem tartott sokáig a hazai fór, 10 másodperccel később a walesi oldalon is nyílt a büntetőpad ajtaja. Négy a négy ellen kiegyenlített játék folyt, majd teljes létszámnál Kuralt mentett nagyot, azonban szabálytalanul, de a vendéglátó nem tudott élni a lehetőséggel. A harmad derekán folytatódott a paprikás hangulat, a kapu mögött Szabó Krisztiánt ütközték, az ökölpárbajból csapatunk jött ki jobban, azonban a speciális egységek nem tudtak élni a fór adta lehetőséggel. Újabb előnyhöz jutott a Cardiff, ezúttal pedig be is találtak öt a négy ellen, hét perccel a vége előtt Joey Haddad egyenlített egy kékvonalas bombával (2-2). Öt perccel a vége előtt újra a Hydro Fehérvár AV19-nél volt azonban az előny, Reisz Áron egyéni akcióból újra vezetést szerzett csapatunknak (2-3).Maradt még puskapor az utolsó percekre is, előbb Kornakkert dolgoztatták meg a hazaiak, ám a másik oldalon sem teltek eseménytelenül a percek, újra Reisz próbálkozott, ám a lövés ezúttal mellé ment. Lehozta kapusát a Cardiff vezetőedzője, Mikko Lehtonen pedig az üres kapuba emelte a korongot (2-4), eldöntve ezzel a mérkőzést. A végeredménytől függetlenül a csapatok öt-öt lövéses büntetőpárbajt vívtak, ezt a Hydro Fehérvár AV19 nyerte.