Meglepni a Bécset

  • 2019.10.04. 08:00
  • Fehérvárav19

A Hydro Fehérvár AV19 az osztrák fővárosba utazik a hét első mérkőzésén. A találkozó 19:15-kor kezdődik.

Két vereség és négy győzelem a hazaiak mérlege az idei szezonban, az elmúlt három találkozón pedig mindannyiszor győztesen hagyták el a jeget a sárgamezesek. A Villach elleni vereség után előbb a Dornbirn, majd a Bolzano és az Innsbruck ellenében győztek az osztrákok, ráadásul az ellenfél kapuja felé küldött 222 lövés az idei legtöbb az Erste Bank Eishockey Ligában. Ennek ellenére gólszerzésben nem jeleskednek Loney-ék, mindössze 16 találatot jegyeztek az eddigi hat összecsapáson.

2017. november 17. óta nem szerzett pontot az Erste Arenában (korábban Albert Schulz Eishalle) a koronázóvárosi együttes, ráadásul 2019-ben mindhárom találkozót az osztrákok nyerték, ennek ellenére akadt meglepetés az előző évadban is, hiszen tavaly októberben hazai pályán 4-3-ra, míg karácsony után 5-2-re nyertek Kógerék a Raktár utcában. Az örökmérlegre pillantva is egyértelmű a kép a számok alapján: 35 hazai mérkőzésből 28 alkalommal hazai siker született az osztrák fővárosban. Vétek lenne azonban lebecsülni Hannu Järvenpää együttesét; Taylor Vause, a hazaiak támadója úgy véli, mivel először találkoznak csapatunkkal az idei évadban, nem lehet felmérni, mi lesz a mérkőzés kimenetele: „A Fehérvár biztosan keményen fog küzdeni a győzelemért” – mondta Vause. „Fontos lesz, hogy ragaszkodjunk az eltervezettekhez, teljes 60 percen keresztül. Tudom, hogy ez sablonosan hangzik, de a szezon ilyen korai szakaszában, amikor még nem találkoztál egy ellenféllel, nem tudhatod, milyen játékerőt képviselnek, így a legfontosabb az, hogy a saját játékodat ráerőltesd a másik csapatra.”

Hannu Järvenpää, Andrew Sarauer és Kóger Dániel a pénteki találkozó előtt nem csak a tavalyi döntős elleni mérkőzésről beszéltek, hanem arról is, mennyire elégedettek a csapat eddigi teljesítményével.