Meglepetésvendégek a kölyökedzésen

  • 2009.03.24. 21:39
  • FehervárAV19

A szezon befejeztével az Alba Volán játékosai pihenőt kaptak a hétre. Észak-amerikai támadóink azonban szerelést húztak kedd délután, és a gyerekek óriási örömére részt vettek a kölyök csapat edzésén.

Az Alba Volán U14-es korosztályú játékosai, akik remek helytállással ezüstérmesek lettek a bajnokságban az SC Csíkszereda mögött, így a legjobb magyar kölyökcsapatnak bizonyultak, nagy meglepetéssel vették észre a jégre tartó Nathan Martzot és Jason Guerrierot. Szongoth Kristóf és Nagy Attila edzők első hívó szavára igent mondott a két gólvágó, és a fárasztó szezon végén is boldogan csatlakoztak a gyerekekhez.

A csillogó szemű hokipalánták lelkesedése azonnal átragadt Nathanra és Jasonra is, akiknek minden egyes játékoshoz volt egy-egy biztató szavuk. Nagy figyelemmel hallgatták a gyerekek a jótanácsokat, és szemmel láthatóan igyekeztek a lehető legjobban végrehajtani a gyakorlatokat. A vendégek egy-egy feladatot is kitűztek, majd pedig beálltak a tréninget záró - szintén általuk javasolt - szólólövési versenybe, és sikerre is vezették a csapatukat.

Az edzés végén nem maradhatott el a pacsizás, a fotózkodás - minden túlzás nélkül kitűnően sikerült a foglalkozás. Reméljük, a mai alkalom plusz motivációt ad a gyerekeknek az előttük álló két, kihívó tornára, hiszen ezen a hétvégén Szakolcán (Skalica), majd Bledben vár megmérettetés fiataljainkra.

Az eseményről további képeket a galériában találhatnak.