
Még három meccs az alapszakaszból
- 2008.02.18. 09:31
- FehervárAV19
Csapatunk, az Alba Volán gőzerővel készül az utolsó alkapszakasz mérkőzésre az Újpest ellen, míg ezen kívül két találkozót rendeznek a negyeddöntők előtt. Sokatmondó, hogy a lilák legutóbb kikaptak Miskolcon.
Az Újpest 3-2-es vereséget szenvedett tegnap Miskolcon, így hiába győzte le az Alba Volán két nappal korábban a borsodi gárdát 3-1-re, a kék-fehérek maradtak az utolsó helyen... Ez persze semmit sem jelent, hiszen állhat a tabellán bárhol a székesfehérvári alakulat, az erőviszonyokkal mindenki tisztában van. Az OB I alapszakaszából még három mérkőzés van hátra, amelyekből kettőt pénteken, egyet pedig vasárnap rendeznek. Ahogy arról korábban már szóltunk, az Alba Volán pénteken 19 órakor fogadja legerősebb csapatával az Újpestet, s bár a mérkőzésnek száztíz százalékban a fehérváriak az esélyesei, semmiképpen sem lesz elég csak a mezt kivinni a jégre. Igazi presztizsmeccs lesz, az Újpest minden bizonnyal óriási bizonyítási vággyal érkezik, de remélhetőleg a felek végig sportszerűen küzdenek majd. Mindenesetre nem csak most az alapszakaszban, hanem jövő héten a negyeddöntőben is csak a győzelem és a továbbjutás fogadható el Palkovicséktól.
Pénteken 18 órakor Fejér megye másik csapata, az alapszakasz-győztes DAB is jégre lép, ők a Miskolcot fogadják Dunaújvárosban. A szezon utolsó meccsére vasárnap 17.30 órakor kerül sor, méghozzá az FTC-Érsekújvár-Újpest találkozó zárja az alapszakasz küzdelmeit.
S 27-én szerdán kezdődhet a tánc, a harc a legjobb négy közé jutásért...
AG