Langkow helyére Colin Jacobs érkezik

  • 2021.08.06. 14:11
  • Fehérvárav19

Chris Langkow egészségügyi okok miatt nem áll majd a csapat rendelkezésére.

A kanadai támadó a 2020/2021-es évadot sérülés miatt kihagyni kényszerült, ám Magyarországra utazása előtti orvosi vizsgálatok során kiderült, rehabilitációja nem az optimális ütemben halad. „Sajnos a sérülése nem úgy jött rendbe, mint ahogy azt mindenki remélte volna. Továbbra sem száz százalékos, ezért nem tudtuk vele elkezdeni a közös munkát. Sajnáljuk, hiszen egy jó játékos és jó ember is, kívánjuk neki, hogy mihamarabb ismét jégen lehessen!” – mondta a döntés hátteréről Szélig Viktor, a klub general managere.

A klub menedzsmentje máris gondoskodott a center pótlásáról. A jobbkezes center, Colin Jacobs az előző évadot a Tipos Extraligában töltötte, a tengerentúlon pedig több ECHL és AHL-csapatnál is megfordult. A 28 éves játékos elmondta, csapatunk korábbi játékosa, Colton Hargrove véleményét is kikérte a szerződés aláírása előtt: „Az ICE remek liga, ráadásul azt hallottam, a csapat kiváló szurkolótáborral is rendelkezik. Szélig Viktor is komoly terveket vázolt fel nekem, olyan elvárásokat támasztott elém, amik, úgy gondolom, kihívást és fejlődési lehetőséget jelentenek számomra, így nagyon várom a közös munkát. Mivel Szlovákiában játszottam, tudok egyet s mást a magyar hokiról, a gyerekkori barátom, Colton Hargrove pedig csak pozitívumokat mondott a városról és a csapatról, így végül könnyű volt a döntés” – tette hozzá Jacobs, aki a 71-es mezt viseli majd kék-fehérben.

„Colin Jacobs rendkívül hasonló felépítésű és karakterű játékos, mint Langkow” – mondta Szélig Viktor az amerikai centerről. „Elsősorban a harmadik-negyedik sorban számolunk vele, de mivel még a sorok összetétele nincs kialakítva, majd az edző feladata lesz, hogy megtalálja a helyét a csapatban. Három balkezes centerünk van, ő pedig jobbkezes, de szélső pozícióban is bevethető, ezen kívül pedig fontos, hogy jó fizikumú, jó felépítésű játékosról van szó. Ha minden jól megy, a hivatalos felkészülés első hetének elején tud csatlakozni a csapathoz.”

A Hydro Fehérvár AV19 szerződéssel rendelkező játékosai a 2021/2022-es szezonra:

Kapus:

Kornakker Dániel, Rasmus Tirronen, Horváth Dominik, Szeles Martin

Hátvédek:

Szabó Bence, Tim Campbell, Horváth Milán (2022/2023), Stipsicz Bence (1+1 2022/2023), Szabó Dániel (2022/2023), Josh Atkinson, Gleason Fournier, Henrik Nilsson, Dobmayer Dominik

Támadók:

Bartalis István (2023/2024), Hári János (2024/2025), Alexander Petan, Anze Kuralt, Mihály Ákos, Terbócs István (2022/2023), Andrew Sarauer, Brady Shaw, Erdély Csanád (1+1 2022/2023), Magosi Bálint (2022/2023), Németh Kristóf, Rétfalvi Kristóf, Ambrus Gergő, Colin Jacobs

A Hydro Fehérvár AV19 szakmai stábja a 2021/2022-es szezonban:

Vezetőedző: 

Kevin Constantine

Másodedző:

Kiss Dávid

Kapusedző:

Arttu Lipsanen