Kölyök bronzérem a bledi tornán

  • 2009.04.08. 10:43
  • FehervárAV19

A hétvégén az Alba Volán kölyök korosztályú csapata rangos tornán vett részt a szlovéniai Bledben, és bronzéremmel tért haza.

Remekül helytálltak fiataljaink, végig igazi csapatként, egymásért is küzdve tették a dolgukat a jégen a napsütéses Bled szépséges városában. Meg is lett az eredménye: egészen az elődöntőig masírozott a társaság.

Pénteken délután a cseh Czech Buccaneers ellen vívta a nyitómérkőzését a Volán, és magabiztos, 2-0 arányú győzelmet arattunk bemelegítésként. Aznapra ezzel le is tudta a feladatait a gárda, szombaton viszont már besűrűsödött a program: már 9:20-kor jégen kellett lenni. Az olasz Cortina azonban más súlycsoportot képviselt, hiszen 7-0-s vereséget mértünk rájuk. Pár óra múlva már a negyeddöntők következtek, ahol a Beostar várt a fiúkra. Továbbra is kitartott a forma, hiszen kapott gól nélkül, 4-0-ra diadalmaskodtunk. Ezzel már a legjobb négy közt voltak tehetségeink.

Meglehetősen későn, 22:20-kor indult útjára a korong a remek játékerőt képviselő szlovén kölyökválogatott ellen. Déli szomszédunk csapata jobbnak bizonyult, a végeredmény 0-5 lett. Ezzel eldőlt, hogy a bronzéremért mérkőzhetnek a srácok vasárnap. Egy remek hangulatú várlátogatást követően ismét a cseh egylet volt az ellenfél, és újfent mi bizonyultunk jobbnak, ezúttal 3-1-re.

Így csapatunk a harmadik helyen végzett. A tornát az olasz Gardena előtt a szlovén kölyökválogatott nyerte, harmadik az Alba Volán. A torna legjobb kapusának Berényi Balázst, az Alba Volán hálóőrét választották.

A csapatnak és a fiatal kapusnak is gratulálunk!