Kóger István: "50 percen keresztül jól játszottunk"

  • 2016.10.29. 21:18
  • Fehérvárav19
A 7-5-re elveszített Galac elleni mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Kóger István értékelt.
Mestermérleg, Kóger István: „A második harmadban egyéni koncentrációs hibák következményében elengedtük az ellenfelet. Megbeszéltük, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés, meg kell szereznünk a három pontot és utána 5-2-ről tudtunk felzárkózni, ami majdnem sikerült is. Óriási helyzeteink voltak, sokat lőttünk kapura, egyértelműen megnyertük az utolsó harmadot.  A fiúk harmadik harmadbeli teljesítménye alapján azt kell mondanom, hogy le a kalappal előttük. Az utóbbi meccseken is látszott, hogy keményen támadunk, fegyelmezetten játszunk és nagyon kevés kiállítást kapunk. Ez nagyon fontos, hogy úgy tudunk kemény támadójátékot játszani, hogy közben nem szabálytalankodunk. A mérkőzés előtt nem gondoltam volna, hogy ennyi gólt kapunk ettől a csapattól, de ez a második harmadban történt rövidzárlat miatt alakult így. Összességében azt gondolom, hogy 50 percen keresztül jól játszottunk.”