Kóger Dániel kék-fehérben folytatja

  • 2019.03.28. 18:02
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 csapatkapitánya, Kóger Dániel a 2019/2020-as szezonban is kék-fehérben szerepel. A rutinos támadó decemberi sérülése után rehabilitációját tölti, szerződéshosszabbítását követően pedig elmondta, igyekezett hasznos tagja maradni a gárdának, jövőre pedig még magasabbra törne.

Kóger Dániel, akinek édesapja, István is a fehérvári klub játékosa, majd edzője volt, 1996 óta van a koronázóvárosi klub kötelékében. 2007-ben előbb a Red Bull Salzburg játékosa lett, ahonnan két év után tért vissza Székesfehérvárra, majd 2010-ben a tengerentúlra szerződött, ahol az ECHL-ben és az AHL-ben eltöltött négy szezont követően újra a Fehérvár AV19 játékosa lett. Kóger szerződéshosszabbítását követően elmondta, nem csak a csapat idei szereplése, hanem a vezetőség által felvázolt jövőkép is meggyőzte a maradásról: „Természetesen örülök annak, hogy egy évig újra a Fehérvár AV19 mezét ölthetem magamra. Hiszek abban, hogy a legjobb szezonomat még nem sikerült lefutnom, még több van bennem annál, mint amit az elmúlt években láthattak vagy amit sérülések miatt nem tudtam megmutatni. Bízom benne, hogy a következő szezonban ezt meg tudom mutatni és újra egy olyan csapat jön össze, aki a rájátszásba jut és aztán a bajnoki címért harcol. Az elmúlt szezon jó lépés volt előre, pozitív irányba mozdultunk el az azelőtti két évhez képest, jó irányba indultunk el és jövőre nem akarjuk alább adni. Ezzel kapcsolatban a menedzsment is megnyugtatott, hogy a jövő csapatát is versenyképesnek tervezik, hogy harcolni tudjunk egy annál is jobb eredményért, mint amit idén sikerült elérni” – mondta Kóger.

Kóger Dániel az idei évadban 21 találkozón szerepelt és 13 pontig (5 gól, 8 assziszt) jutott. December közepén aztán súlyos térdsérülést szenvedett, így biztossá vált: hosszabb kihagyás vár a 29 éves támadóra. „Az ütemezés szerint halad a rehabilitációm” – számolt be a visszatéréshez vezető útról Kóger. ’Már terhelhető a lábam, futok, erősítő gyakorlatokat végzek, minden a tervek szerint alakul. Nem akarjuk elkapkodni a rehabilitációt, van idő a következő szezonig, százszázalékos formában szeretnék visszatérni és szerencsére ehhez minden feltétel adott.”

Mint ismert, a Fehérvár AV19 az Erste Bank Eishockey Liga negyeddöntőjében búcsúzott az idei pontvadászattól. Játékosunk elmondta, számára is jutott feladat a rájátszásban: „Abszolút pozitívan lehet értékelni a szezont, még akkor is, ha most van egy kis csalódottság a csapatban és a játékosokban amiatt, hogy nem sikerült elődöntőbe jutnunk. Örömteli dolog az, hogy egy olyan gárdának, aki a Bajnokok Ligájában elődöntőt tudott játszani és megszorongatni egy DEL-es topcsapatot, nem adtuk magunkat könnyen és a legjobb formájuk kellett ahhoz, hogy túllépjenek rajtunk. Próbáltam pozitív maradni, biztatni a srácokat, elmondani az észrevételeimet. A játékosok és edzők kértek, hogy figyeljem a játékelemeket és osszam meg velük az észrevételeimet a harmadszünetekben, próbáltam kivenni a részem a csapat életéből és segíteni abban, hogy sikeresek legyünk.”