Kiss Dávid a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője

  • 2020.07.06. 10:00
  • Fehérvárav19

Ismét lesz magyar szakember a ICE-csapat edzői stábjában. Kiss Dávid kinevezése fontos mérföldkő a klub életében, hiszen 2020-ban első alkalommal lesz olyan magyar edző a gárda stábjának állandó tagja, aki korábban az osztrák bajnokságban szereplő együttesben aktív korában jégre lépett.

Kiss Dávid neve – harmincéves kora ellenére – már évek óta komoly sikerekhez köthető a magyar jégkorongban. A pályafutását 1999-ben, Székesfehérváron kezdő szakember később játékosként Szlovákiában, Salzburgban, valamint Amerikában is kipróbálhatta magát, sőt, a 2010/2011-es szezonban a Fehérvár AV19-ben is szerephez jutott. 22 évesen, 2012-ben Fekti István javaslatára hagyott fel aktív pályafutásával és Tyler Dietrich mellett kezdte tanulni az edzősködés csínját-bínját. Már első évében bajnoki címet nyert az akkor induló EBYSL-ben, ezt pedig négy olyan sikeres év követte az utánpótlásban, amely szinte páratlan az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia történetében (együttesével három egymást követő begyűjtötte az EBJL, majd EBYSL és a magyar bajnoki U18-as és U20-as bajnokság aranyérmeit is). 2016-ban és 2017-ben a juniorválogatott stábjának tagjaként feljutást ünnepelt, majd 2020-ban ismét ott volt az aranyérmes U20-asok kispadján. A 2016-ban Séra Miklós-díjjal kitüntetett szakember 2018-ban videoedzőként debütált a felnőtt válogatottban és ugyanebben az évben lett a Fehérvári Titánok vezetőedzője, együttesével pedig mindkét szezonjában rájátszásba jutott. „Úgy gondolom, megértem a feladatra” – kezdte Kiss Dávid. „Az utóbbi években vezetőedző voltam, minden döntést nekem kellett felvállalnom, most pedig újra egy vezető munkáját kell segítenem. Szeretném, ha együtt olyan magasra jutnánk, amire az elmúlt 12 évben nem volt példa. Egyre fiatalabb mesterek dolgoznak a csapatok körül, úgy látom, a sportpedagógia és -pszichológia változása pedig az edzői mentalitás átalakulását is hozta, máshogy kell megszólítani a srácokat, Antti Karhulával pedig jó párost alkotunk majd. A modern jégkorongban a sok egyéniséget kell csapattá formálnunk, de meg kell találnunk a módját, hogy teret adjunk annak, hogy a játékosok kibonthassák a személyiségüket. Anttival ezt véleményem szerint jól tudjuk kezelni és remélem, ez lesz az egyik erősségünk.” 

„Kiss Dávid ugyanolyan ígéretes szakember a klubnál, mint azok a fiatal játékosok a rendszerben, akik megkaphatják az esélyt az előrelépésre” – mondta Szélig Viktor, a klub general managere. „Örülünk, hogy a Hydro Fehérvár AV19 másodedzőjévé lép elő, hiszen jól ismeri a játékosokat és a személye garancia arra, hogy a fiatalok megkapják a lehetőséget a szereplésre. Büszkék vagyunk arra, hogy egy fiatal, motivált, helyi nevelésű szakember kap helyet az edzői stábban.”

Kiss Dávid kinevezését követően elmondta, játékosként is fontos volt számára, hogy megmássza a ranglétrát, edzőként sincs ez másképp. A fiatal szakember nem is gondolkozott sokat a felkínált lehetőségen, fő feladatának pedig azt tűzte ki célul, hogy a magyar játékosok megkapják a nekik járó figyelmet. „Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hiszen korábban játékosként, majd edzőként is figyelemmel követtem az osztrák bajnokságban szereplő együttest. Úgy érzem, a szurkolók és a klub is megérdemli, hogy szerethető csapatunk legyen, egy olyan egység, amely a következő szintre lépve még jobb eredményeket tud hozni. Ennek a gárdának szeretnék a részese lenni és segíteni a vezetőedző munkáját” – tette hozzá Kiss.

Antti Karhula úgy látja, Kiss Dávid személyében egy keményen dolgozó, a jégkorongot szenvedélyesen szerető szakember került a stábba. „Másfél éve ismerem Dávidot, és jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Remek elemző, emellett jól ismeri a magyar játékosokat és a Titánok keretét. Örülök, hogy együtt dolgozhatunk” – emelte ki a finn mester. „Szezon közben sokat beszélgettünk Anttival" – folytatta a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője. „Ugyan az alapokat kanadai vezetőedzőtől tanultam, dolgoztam finn mesterrel, Jarmo Tolvanennel is. A következő időszakban is szeretnék fejlődni, más hokikultúrából érkező edzőtől tanulni pedig kiváló lehetőség. Anttinak fiatalos a stílusa, jól kommunikál, szoros kapcsolata van a játékosokkal. Úgy látom, ez nekem is erősségem, így arra törekszünk majd, hogy fiatalos, lendületes, küzdős csapatot állítsunk össze, akik a szurkolók számára is élvezetes hokit produkálnak.”