Kezdődik az ifjúsági bajnokság döntője

  • 2009.03.10. 12:35
  • FehervárAV19

Ugyan korábban már írtunk róla, de nem lehet elégszer hangsúlyozni a jelentőségét: az Alba Volán ifjúsági csapata bejutott a döntőbe, ahol ma este Dunaújvárosban 18 órától kezdődik az egyik fél három győzelméig tartó párharc.

A Volán-Dunaferr összecsapás tétje a bajnoki cím megszerzése mellett a visszavágás is, hiszen csapatunk az idei évhez hasonlóan tavaly is a megyei riválissal találkozott a fináléban. Csakhogy egy évvel ezelőtt a két nyert meccsig tartó küzdelmet a Dunaferr nyerte, miután hazai környezetben és idegenben, Székesfehérváron is egyaránt győzni tudtak, így most a visszavágás is fűtheti ifjúsági csapatunkat, akik a Miskolcot verték ki az elődöntőben, míg a Dunaferr az Újpestet. A ma esti, 18 órakor kezdődő ütközet holnap ugyanebben az időpontban megismétlődik, a harmadik összecsapásra szombaton kerül sor a Raktár utcában, s ha szükséges 18-án, szerdán – szintén Fehérváron -, majd 21-én szombaton Dunaújvárosban is összecsap a két együttes.

AG