Kezdőcsapat a Jesenice ellen

  • 2008.10.03. 10:14
  • FehervárAV19

Ted Sator vezetőedző a csütörtöki edzést követően meghatározta a Jesenice elleni rangadón várható sorösszetételt.

Mint ismeretes, sajnos a szakembernek több problémával is szembe kellett néznie. A legsúlyosabb ezek közül, hogy Tokaji Viktor, védelmünk oszlopa kedden, a Klagenfurt ellen vállsérülést szenvedett. Öröm az ürömben, hogy minden bizonnyal a jövő héten már játékra jelentkezhet, azonban a pénteki és vasárnapi mérkőzést ki kell hagynia. Visszatérhet viszont a kedden még lábadozó Jobb Dávid, akinek ujjsérülése rendbe jött. Így három hátvédpárral veszi fel a küzdelmet a csapat.

Ami a támadósort illeti, a csatárok hullámzó versenyformája ad okot tanakodásra. Ismételten változnak tehát a sorok, a szakmai stáb keresi a legjobb összetételt. Az első sorba Fekete remekül beilleszkedett, így itt nem lesz módosítás. A második sorban Nathan Martz ismét új társat kap, Kovács Csaba mellett Hegyi Ádám lesz a szélsője. A harmadik trióban a két finn próbajátékos, Alanen és Yli-Junnila bizonyíthat, a balszélső Benk András lesz. A negyedik hármast a Salzburg ellen gólt szerző Fodor, valamint a két fiatal, Nagy és Sofron alkotja majd.

Ellenfelünk első támadóalakzata minden bizonnyal a kér Rodman-testvérből és a villábléptű Hebarból áll majd, a második sorban a félelmetes légióspáros, Strömberg és Paré teszteli majd a védelmünket, Marjan Manfredával kiegészülve. A harmadik csatárlánc csupa rutin: Razingar-Pretnar-Terlikar, a negyedik sor pedig tehetséges infjoncokat vonultat majd fel, vélhetően Jeglicet, Jakopicot és Brust. Doug Bradley vezetőedzőnek csak Dejan Varl szolgálatairól kell lemondania, a csapatkapitáyn-helyettes ugyanis sérült.

Alba Volán - Acroni Jesenice
Székesfehérvár, 2008. október 3. 19:15
Vezeti: Potocan, Neuwirth, Siegl.