Kevin Constantine a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője

  • 2021.05.10. 10:00
  • Fehérvárav19

A 62 éves szakember 2+1 éves megállapodást kötött klubunkkal.

Kevin Constatine személyében komoly szaktekintély érkezik a Hydro Fehérvár AV19 kispadjára. 1978-ban a Montreal Canadiens draftolta, ám egy próbajáték után a civil élet mellett döntött, egy véletlennek köszönhetően azonban a kispadon kötött ki a most 62 éves szakember. Az amerikai tréner 1993 és 2002 között többek között a San Jose Sharks, a Calgary Flames, a Pittsburgh Penguins és a New Jersey Devils kispadján is állt vezető- és másodedzőként, de edzősködött korábban az amerikai juniorválogatott mellett is. Az egykori kapus első évében az NHL legfiatalabb vezetőedzője volt, és az 1993/1994-es szezonban az év edzőjének járó Jack Adams-díjra is jelölték – nem is csoda, hiszen a San Jose 58 ponttal többet szerzett Constantine irányítása alatt, mint az előző évadban. Az NHL-es éveket követően dolgozott a WHL-ben, ahol 2004-ben az év edzőjének választották, majd az AHL-ben is. 2010-ben az Angers vezetőedzője lett, majd a fehérvári szurkolók előtt is jól ismert Ambri Piotta kispadjára került. A svájci kitérőt követően visszatért a WHL-be, majd az Ázsia Ligában töltött három év után a tavalyi szezonban az Unia Oswiecimet irányította.

„Sok okot említhetnék arra, hogy miért épp a Hydro Fehérvár AV19 csapatát választottam, de egyet kiemelnék: korábban az Ambri Piotta együttesénél Diego Scandella volt a csapat másodedzője, jól ismeri a ligát, jól ismeri a fehérvári klubot, az ő véleményét is kikértem, mielőtt a döntést meghoztam volna és nagy szerepe van abban, hogy Székesfehérvárra kerültem. Korábban jártam már a városban - egy alkalommal majdnem a csapat vezetőedzője is lettem -, hiszen korábbi játékosom, Tyler Dietrich a klub edzője volt, de ami igazán Magyarországra visz, az az edzősködés iránti szenvedélyem. Szeretem ezt csinálni, szeretem látni, hogy a játékosaim fejlődnek, úgy érzem, az tart fiatalon, hogy minden nap bemehetek a pályára és együtt dolgozhatunk a csapattal” – indokolta döntését Constantine.

"Constantine nagy tapasztalattal rendelkező, rendkívül strukturált edző. Véleményünk szerint szükség volt arra, hogy a csapatunk szervezettebb jégkorongot játsszon a következő szezonban, az edzővel szemben ez elvárásunk is volt. Nagyon remélem, hogy amellett, hogy a csapatnak is tud segíteni, az edzőkollégáknak is jó mentora lesz. Járt a legmagasabb szinteken a tengerentúlon és Európában is, így bízunk abban, hogy vele a csapat a következő szintre tud lépni” – mondta Szélig Viktor, a klub general managere.

A Hydro Fehérvár AV19 új vezetőedzője a héten háromrészes videósorozatban mutatkozik be a klub YouTube-csatornáján.