Két meccs, két pont

  • 2018.01.30. 16:07
  • Fehérvárav19
Múlt héten egy hosszabbításos győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el ifjúsági csapatunk. A MAC Budapest és a Red Bull Salzburg elleni mérkőzéseket Bedő Botond értékelte.
Szerdán a MAC Budapest ellen lépett jégre az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági együttese. Bedő Botond gárdájának ebben a szezonban még nem sikerült legyőznie a fővárosiakat, a mostani találkozón azonban, ha nehezen is, de összejött a siker: „Minden játékos csak a saját feladatára koncentrált, de azt teljes mértékig elvégezte” - kezdte értékelését a vezetőedző: „Ugyan rosszul kezdtünk, a MAC kétgólos előnyre tett szert, de aztán megrázták magukat a srácok. Kihasználtuk ellenfelünk hibáit, ennek köszönhetően előbb egyenlítettünk, majd fordítottunk. A harmadik harmad vége előtt egy fegyelmezetlenség miatt emberelőnyben kaptunk gólt. Szerencsére nem rogytunk meg, bár az utolsó percben még egy büntetőt is lőhettek a vendégek, ezt szerencsére kapusunk hárította. A hosszabbításban aztán sikerült újabb gólt szereznünk, így 4-3-ra nyertünk. Azzal az összecsapással teljes mértékben elégedett voltam” - összegzett a szakember. Szombaton a listavezető Red Bull Salzburg látogatott Székesfehérvárra. Az osztrákok ellen már nyertek idén Bedő Botond tanítványai, most azonban esélyt sem adtak a magyar együttesnek a „mozartvárosiak”, 8-1-es győzelemmel távoztak a koronázóvárosból: „Óriási csalódás volt minden szempontból az a mérkőzés. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történt a csapattal. Gyakorlatilag teljesen szétesett a gárda, főleg fejben. A Salzburg végig irányította a meccset. Azt hozzá kell tennem, hogy ekkora különbség nincs a két együttes között, egyszerűen csak fegyelmezetlenek voltunk taktikailag, szinte végig. Ha úgy játszottunk volna, mint a MAC ellen három nappal korábban, akkor sokkal szorosabb találkozó lett volna” - zárta mondandóját Bedő Botond.
Az ifjúsági csapat az EBJL Master Round tabellájának 3. helyén áll hat mérkőzés után.