
Két bravúr kell a bentmaradáshoz
- 2008.05.15. 13:58
- FehervárAV19
A www.jegkorong.blog internetes portál beszámolója szerint a jövő évi svájci világbajnokságon nehezebb lesz a dolguk a kiesés ellen küzdőknek, mert a körmérkőzéseket két győztes párharc váltja fel.
A portál ezt írta a jövő évi lebonyolításról: A kiesés elkerüléséért az alapcsoportok utolsó helyezettjei nem körmérkőzést játszanak, hanem úgy, mint a mostani tornán, a legjobb csoportnegyedik a legrosszabbal, illetve a második legjobb a harmadik legjobbal két győzelemig tartó párharcot vív.
Klubunk és a magyar válogatott csatára, Ocskay Gábor ekképp kommentálta a hírt: A régi rendszerben elég lett volna egy nagyobb és egy kisebb bravúr a bent maradáshoz, most viszont kétszer is nyerni kell. Vagy pedig a csoportkörben kell úgy játszani, hogy ne harcoljunk a kiesés ellen.
A szervezők egyébként elárulták, hogy a mérkőzések három időpontban, 12, 16 és 20 órakor kezdődnek.
A Magyar Távirati Iroda hírében az áll, hogy a jeggyel rendelkező szurkolók ingyenesen használhatják majd a tömegközlekedési eszközöket és a helyszínek közötti vonatjáratokat. Gian Gilli jelezte: a drukkerek csomagban kaphatják meg a belépőket és a szállásokat is. A berni és zürichi tornára egyébként 500 ezer nézőt várnak.
AG