Kerekasztal-beszélgetés a Corvinuson

  • 2018.05.17. 15:50
  • Fehérvárav19

A Fehérvár AV19 volt a Corvinus Alba Karrier Klub, a BCE GTK HÖK és a Corvinus Sport által szervezett rendezvénysorozat első vendége. A beszélgetésen részt vett a klub vezetése, a játékosokat pedig Kóger Dániel és Erdély Csanád képviselte.

A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán tartott beszélgetésen Várhegyi Ferenc, az egyetem előadója vezette azt a beszélgetést, melyen szó esett a klub gazdasági hátteréről, a szponzorációról, a játékosok motiválásáról és menedzseléséről, valamint az utánpótlás helyzetéről is.

Debreceni Gábor, a klub gazdasági vezetője elsőként a Fehérvár AV19 SC és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia költségvetéséről beszélt, majd sor került a TAO-támogatások beépítésének módjára is. A továbbiakban Fekti István, az Akadémia sportigazgatója kapott szót, a szakember azt érintette, hogy milyen feladata van az akadémiának a felnőtt csapatok szempontjából, majd elmondta, hogy jövőre 17 juniorkorú játékos kap lehetőséget a felnőtt együttesekben. A sportvezető elmondta, az akadémia bizonyítványosztása a következő két szezonban lesz, mert kiderülhet, hogy most az innen játékosok közül kik tudnak berobbanni a felnőttek közé, akár a felnőtt válogatottba.

Gál Péter Pál Várhegyi Ferenc moderátor kérdésére válaszolva elmondta, hogy miben különbözik a jégkorong és a labdarúgás igazolási rendszere, hiszen a hokiban nem a játékosok „adás-vétele” zajlik, majd a klubelnök arról is beszélt, hogy milyen mechanizmusok nyomán váltanak klubot az egyes játékosok. Az játékospolitika kapcsán elhangzott, hogy milyen választási elvek alapján zajlik az egyes jégkorongozók igazolása, a külföldi és magyar játékosok csapatváltása.

A kerekasztal következő témájáról, a szponzorációról szintén Gál Péter beszélt. A szponzorok motivációjáról elmondta, hogy hiszi, a támogatóknak előnyös a Fehérvár AV19 brand mögé állni, a klub Alba Volán SC-ből való kiválása után pedig a szervezetnek mind szerkezetileg, mind pedig infrastrukturálisan előre kell lépnie, hiszen a szponzorokkal való kapcsolattartásban, új szponzorok felkutatásában erre van szükség. Szó esett arról, hogy az elmúlt években milyen fejlődésen ment keresztül a klub kommunikációja, valamint arról, hogy a Fehérvár AV19 esetében hogy működik a médiatudatosságra nevelés a játékosok esetében.

Kevés szó esik a jégkorongban és magyar sportban általában arról, hogy milyen eszközökkel motiválja a klub a profi játékosokat. Gál Péter Pál elmondta, a jó szereplés akár ugródeszka is lehet a – főleg külföldi – játékosoknak, valamint arról is beszélt, hogy az Észak-Amerikából Európába érkezők kedvelt célpontja is lehet csapatunk, pont a fentiekben említett lehetőség miatt. A csapaton belüli motivációval kapcsolatban Kóger Dániel amellett érvelt, hogy fontos a játékosok saját, belső motivációja, hiszen az elvégzett munka gyümölcsét csapatként arathatják le. Székesfehérváriként elmondta, mennyire fontos számára, a városnak és a szurkolóknak a klub és hogy azt is kiemelte, az ő feladatuk az, hogy az itt játszó külföldiek megismerjék, milyen múltú csapatban is kaptak lehetőséget.

A továbbiakban a jó hangulatú beszélgetésen a világbajnoki szereplés is szóba került, valamint a következő szezon már bejelentett igazolásairól is hallhattak az érdeklődők.

Fotó: Somogyi Martin