Kemény alapozáson túl
- 2007.02.25. 00:00
- FehervárAV19
Hétfőn az SC Csíkszereda ellen a harmadik elődöntő mérkőzését játssza az Alba Volán-FeVita. A tíz napos bajnoki szünetben elvégzett munkáról kérdeztük Jan Jasko vezetőedzőt.
Volt egy hosszú szünet a bajnokságban. Ez jól jött, vagy jobb lett volna mérkőzéseket játszani?
Majd meglátjuk. Mindenesetre az igazat megvallva nagyon szokatlan, hogy tíz nap szünet legyen egy elődöntő-sorozat közepén. Viszont igyekeztünk kihasználni ezt a lehetőséget, és az első két győzelmünket követően a harmadik elődöntőre és a bajnoki döntőre készültünk.
Hogyan zajlott ez a felkészülés? Min volt a fókusz?
Már korábban is utaltam rá, hogy a védekezésünkön sok javítanivalót láttam. Hétfőtől kezdve ezen dolgoztunk, rengeteget gyakoroltunk egyenlő lészámos, emberelőnyös és emberhátrányos játékhelyzeteket. Ezzel telt a hetünk.
Mennyire elégedett az elvégzett munkával? Sikerült megvalósítani, amit eltervezett?
Igen, a srácok igazán elszántak, nagyon jól dolgoztak, hogy felkészültek legyenek az elődöntőből hátralevő találkozóra és a döntő sorozatra. Mindenképpen meg akarjuk nyerni a hétfői mérkőzést, és biztosítani a helyünket a fináléban.
Ez aligha lesz könnyű, hiszen többezer lelkes szeredai szurkoló előtt kellene legyőzni a hazai együttest.
Természetesen, de jobb telt ház előtt játszani, mint kongó lelátók előtt. Az előny nálunk van, és szerintem lényegesen jobban fogunk játszani, mint tettük az első két meccsen.
A másik ágon izgalmas a csata. Figyelemmel kíséri?
Persze, tudok a történésekről. Érdekes lesz az ötödik mérkőzés, de nekünk mindegy, ki jut onnan be a döntőbe, mi csak magunkkal foglalkozunk.