Kapusposzton gyengélkednek

  • 2009.01.13. 08:36
  • FehervárAV19

A tabellán négy hely és tizenöt pont választja el az Alba Volánt mai ellenfelétől, az Acroni Jesenicétől. Ennek ellenére csak a győzelem elfogadható ma este a kék-fehérek számára, főleg annak tükrében, hogy a szlovének utóbbi három meccsüket is elveszítették.

A Jesenice idegenben december 14-én győzött utoljára, fájdalom, hogy éppen az Alba Volán otthonában diadalmaskodtak, ám az azóta otthonuktól távol lejátszott hét mérkőzés mindegyikén vereséget szenvedtek, bár intő jel, hogy vasárnap Bécsben csak hosszabbítás után kaptak ki 5-4-re a Vienna Capitalstól.
Az EBEL játékosainak élmezőnyében több jesenicei korongost is találunk, így nem árt óvatosan fogalmazni az esélyeket illetően.
A csapat legjobb formában lévő játékosa a kilencedik helyen álló David Rodman a maga 45 pontjával: 22 gól, 23 gólpassz. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Rodman a liga góllövőlistáján ötödik helyen áll 22 találatával, előtte éppen Palkovics Krisztián tanyázik 23 lőtt góllal.)
A 26 éves szlovént követi két, szintén 45 egységig jutó korongos: Tomaz Razingar és Marcel Rodman, akik Davidhez hasonlóan 44 mérkőzésen 45 pontot szorgoskodtak össze, ám Razingar 20 góllal és 25 átadással vétette magát észre, Marcel Rodman 16 gólig és 29 gólpasszig jutott.
Conny Strömberg sem marad el túlságosan a társaitól, 43 találkozó, 40 pont, 14 gól, 26 assziszt a mérlege a svédnek.
38 pontos Jean Philippe Pare, aki a Jesenice harmadik gólzsákja, hiszen 19 gól fűződik ebben a szezonban a nevéhez, így őt a góllövőlistán a csapatból csak David Rodman és Razingar tudta megelőzni.
Kapusposzton viszont „csehül” állnak a szlovének: utolsó előtti a 27 meccsen védő Andrej Hocevar: 88.78 százalékban hatástalanította a kapujára zúduló lövéseket, míg sereghajtó csapattársa, Gaber Glavic, aki 17 összecsapáson állhatott a ketrec előtt, s teljesítménye 88.49 százalék.
Ma se javítsanak ezen a mutatón…

AG