
Juniorbajnokság: két hét rajt múlva Dunaújvárosban
- 2009.08.31. 19:21
- FehervárAV19
Klubunk utánpótláscsapatai minden évben kiváló eredményeket érnek el, ezzel is öregbítve a székesfehérvári jégkorong jó hírét. A közelgő új bajnoki idényre tekintettel ezúttal a juniorokkal foglalkozunk.
A junior, vagy ha úgy tetszik, U21-es bajnokság szeptember 15-én rajtol, méghozzá öt csapattal: Sapa Fehérvár AV 19, Újpest, Dunaferr, Stars és a Crvena Zvezda. A felsorolásból látszik, hogy ezúttal páratlan az indulók száma, vagyis egy gárda minden fordulóban szabadnapos lesz.
A fent említett csapatok mindegyike 16 bajnokit játszik az alapszakasz során, ami két teljes körnek felel meg: valamennyi együttes négyszer találkozik egymással, oda-visszavágós alapon játszanak.
Az alapszakasz után következnek a helyosztók, az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik, s három győztes meccs után alakul ki a döntő és a bronzcsata párosítása, ahol szintén az egyik fél harmadik győzelméig dúl a harc.
Fontos, hogy döntetlen nincs, a győztesek és a vesztesek kilétéről hosszabbítás, s esetleg büntetők döntenek majd.
Meg kell említenünk – ahogy a jegkorong.blog.hu is beszámol róla -, hogy ebben a kibővített juniorbajnokságban az 1989. január 1. után született korongozók vehetnek részt, egészen pontosan az 1989.01.01. és 1991.12.31. között születettek, az ifjúsági korúak korlátozás nélkül, míg a serdülők korlátozással játszhatnak.
Bevezették a kettős igazolást is: olyan felnőtt csapat játékosa, amelynek nincs saját U21-es együttese, átjátszhat egy másik csapat juniorcsapatába.
Az Alba Volán juniorcsapata – ahogy honlapunk cikkében már olvashatták – két napja 9-6-ra verte a dunaújvárosiak hasonló korú egyletét, ami bíztató a két hét múlva kezdődő bajnokság előtt, már csak azért is, mert Kóger István tanítványai éppen Dunaújvárosban kezdi a 2009-2010-es szezont.
Íme, az alapszakasz menetrendje:
2009.09.15 kedd Dunaferr SE - Sapa Fehérvár AV 19 Dunaújváros
2009.09.22 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Crvena Zvezda Székesfehérvár
2009.09.29 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Bp. Sztárok SE Székesfehérvár
2009.10.20 kedd Újpesti TE - Sapa Fehérvár AV 19 Újpest
2009.10.27 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Dunaferr SE Székesfehérvár
2009.11.03 kedd Crvena Zvezda - Sapa Fehérvár AV 19 Székesfehérvár
2009.11.10 kedd Bp. Sztárok SE - Sapa Fehérvár AV 19 IceCenter
2009.11.24 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Újpesti TE Székesfehérvár
2009.12.01 kedd Dunaferr SE - Sapa Fehérvár AV 19 Dunaújváros
2009.12.22 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Crvena Zvezda Székesfehérvár
2010.01.05 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Bp. Sztárok SE Székesfehérvár
2010.01.19 kedd Újpesti TE - Sapa Fehérvár AV 19 Újpest
2010.01.26 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Dunaferr SE Székesfehérvár
2010.02.02 kedd Crvena Zvezda - Sapa Fehérvár AV 19 Székesfehérvár
2010.02.09 kedd Bp. Sztárok SE - Sapa Fehérvár AV 19 IceCenter
2010.02.23 kedd Sapa Fehérvár AV 19 - Újpesti TE Székesfehérvár
AG
AG