Jégcsarnok-felújítás megfeszített munkával

  • 2009.07.09. 14:11
  • FehervárAV19
Aki ezekben a napokban betéved az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba, aligha hisz a szemének. Egy óriási, porlepte építési terület az egész épület, amelyben szakemberek tucatjai serénykednek. 
Mint ismeretes, a nyár folyamán teljesen megújul a jégcsarnok gépészete. Vadonatúj hűtőrendszert telepítenek a szakemberek, ez, valamint az új csövek és a benne keringő korszerű hűtőanyag fogja a jeget szolgáltatni a létesítményben. Igen feszes határidőt kell betartaniuk a kivitelezőknek, hiszen számtalan munkafázisból áll az átépítés, de augusztus közepére már mindennel készen kell lenni.

A palánkok leszerelése és a régi rendszer eltávolítása után nem maradt más a pálya helyén, mint egy betonréteg. Erre acélrács került, amihez ezekben a napokban rögzítik a szakemberek a hűtőcsöveket. A munka nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy 28 kilométer (!) csö tekereg majd a jég alatt, és ezt félméterenként műanyag-bilincsekkel kell a rácshoz erősíteni. Mintegy 30 nagy tapasztalatú szakember dolgozik fáradságot nem ismerve a kivitelezésen, akiknek társadalmi munkában besegít az Alba Volán 19 utánpótlás-csapatainak néhány szorgalmas fiatalja is. Jövő szerdán már kezdődnie kell - és be is kell fejeződnie - a betonozásnak, hiszen 28 napon át (ez a bűvös szám) kell száradnia a fedőrétegnek, hogy tökéletes legyen. Márpedig annak kell lennie. Amint lejárt a várakozási idő, indulhat a jég hízlalása.

A munkálatok jelenlegi állásáról képeket találnak a galériában.