Jarmo Tolvanen a jeges felkészülés első hetéről

  • 2009.08.10. 12:26
  • FehervárAV19
Múlt héten kezdődött az Alba Volán 19 felkészülésének új szakasza, immáron Jarmo Tolvanen vezetőedző irányításával, jégen. A szakembert az eddigi tapasztalatairól kérdeztük.
Tolvanen mester, milyen állapotban voltak a fiúk, amikor átvette a munkát? Mennyire elégedett a száraz felkészüléssel?  
Lajos és István nagyszerű munkát végeztek, a teszteredmények igen jók. Persze edzőként mindig azt szeretné az ember, hogy minden mutató jobb és jobb legyen. Bőven van időnk a fizikai állapot további javítására, így semmi gond nincsen, de mindenképpen előrelépésre van szükség e téren is. Összességében azonban elégedett vagyok a csapat száraz felkészülésével és felkészítésével.
Hogyan értékeli a jeges edzés első hetét?
Tetszett a hozzáállás, nagyon hosszú és kemény napokon vagyunk túl. Nem kis részben annak köszönhetően, hogy egy másik városban edzünk, így utaznunk kell oda és vissza. Az idősebbb játékokat már valamelyest ismertem, de kellemes meglepetést jelentettek a fiatalok, mert tehetségesek, kőkeményen dolgoznak, élvezet nézni őket, ahogy tele vannak energiával, és meg akarják mutatni, hogy mire is képesek.
Megosztaná a szurkolókkal, hogy milyen jellegű munkát végzett a csapat?
Csak az alapokat. Az év ezen szakaszában a fókusz a fizikai képességeken van, és az alaphelyzeteken, némi új taktikai részleteken. De semmi különleges, ez a megszokott a felkészülés ezen periódusában.
Két új játékos érkezett a múlt héten, milyen benyomásokat tettek Önre?
Mindketten igen tapasztaltak, ezt később, a szezonban mindenképpen szeretném viszontlátni. Tommi igen jó idényt tudhatott maga mögött Franciaországban, remélem, a formáját megtartja idén is. Oscarról mindenki tudja, hogy micsoda pályafutás áll mögötte, de már az is egyértelmű, hogy éveket letagadhatna a korából: fiatalemberként, erőtől duzzadóan végzi a munkát. Nyitott, barátságos személyiség, hamar be fog illeszkedni. Kicsit persze korai ezt mondani, de szerintem mindketten a csapat segítségére lesznek.