
Ismét fejet hajtott a DAB
- 2008.09.02. 21:15
- FehervárAV19
Immáron másodszor találkozott egymással a felkészülés során a DAB-Docler és az Alba Volán, és az acélvárosiak ezúttal sem tudtak győzni.
DAB-Docler - Alba Volán 2-5 (1-0, 1-3, 0-2)
Dunaújváros.
Alba Volán: Hetényi - Tokaji, Horváth, Ocskay, Palkovics, Vaszjunyin, Forsyth, Byström, Kovács, Nagy, Jackson, Fodor, Fekete, Sofron, Jobb, Ondrejcik, Hegyi, Hajós, Tóth, Rajz. Vezetőedző: Ted Sator.
A DAB a mérkőzés elején megpróbálta magához ragadni az irányítást, de hamar kibontakozott az Alba Volán fölénye. Bajnoki címvédő csapatunk számos gólhelyzetet alakított ki, ám ezeket nem sikerült kihasználni. Sőt, a hazaiak jutottak vezetéshez a harmad vége előtt Szilassy révén.
A második játékrész első tíz percében jó játékot mutatott be Sator mester formálódó csapata, Volán-helyzet követett Volán-helyzetet. Palkovics és társai lényegesen többet birtokolták a korongot az ellenfélnél, és a sebességbeli különbség is látható volt. A nagy nyomás alatt meg is roppant a DAB, Jackson (26.), Byström (27.) és Rajz (28.) is betalált alig három perc leforgása alatt. A meccs felétől kiegyenlítettebb lett a meccs, így a szünetig nem változott az állás.
A befejező húsz percre visszaesett a Volán teljesítménye, ám Sofron nagyszerű egyéni alakítása és Ocskay gólja végül megérdemelt, 5-2-es győzelemhez vezetett. A végén még Ocskay és Erdélyi verekedése szórakoztatta a nézőket, ez - a meccsel ellentétben - döntetlenre végződött.
A mérkőzésen számos fiatal hokis, Nagy, Hegyi és Sofron is bizonyíthatta a tehetségét. A három ifjú számos remek helyzetet dolgozott ki és összességében is jó teljesíményt nyújtott. "Szeretnénk fiatal játékosainkat beépíteni a csapatba, emiatt is nagy öröm számunkra, hogy ilyen ügyesen játszottak." - mondta Énekes Lajos edző a találkozót követően.