Ismét a Bécs ellen bizonyíthatnak

  • 2019.01.01. 08:00
  • Fehérvárav19

Csapatunk az év első napján az osztrák fővárosba utazik.

Felemásan alakult az év utolsó hete a listavezető számára, hiszen bár nyerni tudtak a Znojmo ellen (3-0), illetve a Klagenfurt otthonában (1-2), a Linz ellen hazai pályán a hosszabbításban 3-2-re alulmaradtak, és csapatunktól is háromgólos vereséget szenvedtek. A Vienna Capitals jelenlegi legponterősebb játékosa Christopher DeSousa, aki azt osztrákok utolsó mérkőzésen mindannyiszor betalált, illetve az idei fehérváriak ellen megrendezett mérkőzéseken is eredményes tudott lenni. Ő mondta el meglátásait a találkozó előtt: „Természetesen vissza szeretnénk vágni a magyaroknak a néhány napja elszenvedett vereség miatt. Tudjuk, hogy nem nyerhetünk meg minden mérkőzést, de egyértelműen a három pont a cél és szeretnénk győzelemmel indítani az új évet.”

Véget ért a Fehérvár AV19 hétmeccses győzelmi sorozata, hiszen vasárnap este a Linzzel szemben 4-2-re alulmaradtak, ezzel visszacsúsztak a hetedik helyre. Továbbra sem lesz csapata segítségére a listavezető ellen Anze Kuralt, aki kétmeccses eltiltását tölti épp egy bécsiek ellen elkövetett szabálytalanság miatt. Szita Donát így vélekedett az összecsapást megelőzően: „Nagyon nehéz meccsre számítunk, de gyorsan túl kell lépnünk a Linz elleni vereségen, és új nyertes szériát elkezdeni. Az első pillanattól kezdve keményen harcolni fogunk és megteszünk minden tőlünk telhetőt a három pontért.”

A két csapat idén háromszor lépett egymás ellen jégre, és mindháromszor a hazai alakulatnak kedvezett az eredmény Bécsben 4-2-es, Székesfehérváron 4-3-as és 5-2-es hazai siker született.

A találkozó előtt Hannu Järvenpää, illetve Stipsicz Bence latolgatta az esélyeket: